F1
2016. április 26. kedd, 17:14
Egy korábbi F1-es pilóta szerint Rosberg eddig sosem látott magabiztossága és a riválisok erősödése miatt nem fog könnyen felzárkózni a címvédő – bár úgy látja, hogy a Mercedes csak altat…
A BBC hasábjain írt véleményt Alan McNish, a korábbi Formula-1-es versenyző, a Le Mans-i 24 órás futam háromszoros győztese. A fő témája természetesen Nico Rosberg és Lewis Hamilton párharca volt, hiszen az első három verseny után elsősorban erről beszél mindenki – a világbajnok gondjairól és csapattársa szárnyalásáról.
Érdekesség egyébként, hogy ha Rosberg Szocsiban is nyerne, sorozatban hetedik futamgyőzelmét aratná, amellyel utolérné ebben a tekintetben Michael Schumachert és Alberto Ascarit – a vonatkozó listán Sebastian Vettel áll az élen zsinórban tíz sikerrel, Hamiltonnak pedig 2004-ből van egy négyes szériája. McNish szerint az kulcsfontosságú, hogy Hamilton azt tegye, amit a legjobban tud: nyerje meg az időmérőt és haladjon elöl, mert eddig a gond azzal volt, hogy az első kanyarban már rögtön beleolvadt a mezőnybe. Úgy véli, hogy az jó jel a brit címvédővel kapcsolatban, hogy nem vált frusztálttá, nem zökkentik ki a problémák, ezt meg is kell tartania.
Egy érdekességet is hozzátett: amennyiben Hamilton innentől minden egyes futamot megnyerne, de Rosberg mindenhol második lenne, Silverstone-ban venné át a vezetést a brit pilóta, hat versennyel a szezon vége előtt. Ez azonban egyrészt azért sem valószínű forgatókönyv, mert a Ferrarik jó eséllyel bele fognak szólni a csatába, de a Red Bull is számításba jöhet, főleg az erősebb Renault-motorral. McNish szerint viszont Hamiltonnak most jóval nehezebb dolga lesz felzárkózni, mint 2014-ben, mert egyrészt nem kétszereplős a történet a többi csapat miatt, másrészt Rosberg sosem látott magabiztosságot mutat – ez persze nem véletlen ilyen szériával a háta mögött…
A korábbi F1-es pilóta egyébként úgy látja, hogy nagyjából körönként fél másodperc továbbra is megvan a Mercedes előnyéből bárkivel szemben, hiába állít bármi mást a Ferrari – sőt, úgy véli, hogy ha nagyon kell, még tud javulni a világbajnok istálló. Véleménye szerint Toto Wolffék azért beszélnek arról folyamatosan, hogy milyen jók a riválisok, hogy ne az ő dominanciájuk kerüljön fölénybe és igyekeznek úgy alakítani a dolgokat, hogy ez ne domborodjon ki.