F1
2016. szeptember 1. csütörtök, 08:02
A Red Bull holland F1-es pilótája kőkemény és nem foglalkozik azzal, hogy mit mondanak a többiek – kísértetiesen hasonlít a fiatal Michael Schumacherre. A spái hétvégéből azonban tanulnia kell.
Max Verstappent jelenleg a riválisok, korábbi pilóták, szakértők és szurkolók is támadják agresszivitása miatt, a fiatal hollandnak szinte már van annyi ellenszurkolója, mint amennyi drukkere – ami nagy szó, hiszen rengetegen szorítanak neki. Allan McNish, aki korábban szintén vezetett a Formula-1-ben azonban úgy véli, hogy nem feltétlenül kell elővenni a Belga Nagydíjon történtek miatt.
„Az elrontott rajtja után behúzódott belülre, ami teljesen szabályos, majd próbálta elkerülni az ütközést Raikkönennel. A finn került igazán nehéz helyzetbe, mert belül jött Verstappen, akinek helyet kellett hagyni, kívülről pedig Vettel, aki nem látta Verstappent. Hárman ott így nem fértek el, de ez nem Verstappen hibája volt, hanem egy sima versenybaleset. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy valószínűleg nem volt szükséges a holland részéről rögtön itt visszaszerezni a pozícióját” – értékelte az első kanyarban történteket McNish.
A Les Combes-sikánban is többször került csatába a fiatal, Vettelt, Raikkönent és Perezt is lezavarta a pályáról. „Nem hagyott nekik sok helyet, kikényszerítette őket a pályáról, de ha valaki kívülről próbálkozik, az mindig azt kockáztatja, hogy nem lesz elég helye. Igen, ezek a manőverek kemények voltak, egyértelműen nem udvariaskodott, de ez a versenyzés, a kívülről támadó pedig mindig ezt kockáztatja. Határeset, de valószínűleg még belefért” – mondta erről a korábbi pilóta.
Verstappen leginkább támadható megmozdulása az volt, amikor behúzódott Raikkönen elég az egyenesben, miközben a finn DRS-sel próbálta megelőzni – a holland az utolsó pillanatig várt. „Ezek a junior kategóriákban megtörténnek, de a Formula-1-ben nem nézik őket jó szemmel. Ezt vissza kell nézni. Azonban a szabályok nem mondják ki, hogy tilos és megesik, ha egy fiatal nem figyel arra, amit az idősebbek gondolnak.”
„Verstappen nyerni akar, ugyanez volt Michael Schumacherrel és Ayrton Sennával, ők mindig örültek, ha felborzolták a kedélyeket. Nem én vagyok az egyetlen, aki rengeteg hasonlóságot lát Verstappen és Schumacher között, a német pedig mindig is olyan dolgokat csinált, ami a többi pilótának nem tetszett. A többiek nyilván megpróbálnak vele beszélni majd itt Monzában is, de biztos, hogy ez nem fog működni, ahogy Schumachernél sem működött” – figyelmeztetett a BBC szakértője.
„Ettől függetlenül, amit a Kemmelben csinált, szükségtelen volt és ha Verstappen visszatekint erre a hétvégére, azt láthatja, hogy a 11. helyen zárt az első sorból rajtolva. A lényeg az, hogy ebből mit tanul.”