Ilyen lehet az új F1-es időmérő

F1

2016. április 3. vasárnap, 14:06

Miután nem történt megegyezés a csapatok és az F1 irányítói között zajlott bahreini találkozón, nyilvánosságra került, mely opciók lehetnek a legvalószínűbbek, ha mégis változás fog történni.

Ahogyan arról beszámoltunk, egyelőre nem történt megegyezés az időmérő edzés megváltoztatásával kapcsolatban: a csapatok szerettek volna visszatérni a régi formátumhoz, Jean Todt és Bernie Ecclestone viszont újakat javasolt, a találkozó utóélete szerint pedig ez utóbbi lesz az, mely nagy valószínűséggel életbe lép valamelyik.

„Van egy új tervezetünk, melyet csütörtökön öntünk végleges formába. Először is türelmesnek kell lennünk, és izgalmas versenyben reménykednünk délutánra, csütörtökön pedig közzétesszük az összes információt. Remélem, hogy a rajongók örülni fognak neki” – nyilatkozta Jean Todt a találkozó után.

Az egyik lehetséges terv az volt, hogy a Q3-ba bejutó csapatok egy-egy új szett abroncsot kapnak majd, de ezt Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója nem szerette volna. „Egyáltalán nem erről volt szó, három másik tervezetről beszéltünk, és ítéltük meg helytállóságukat.”

Hembery kitért arra is, hogy szóba került-e a 2015-ös formátumhoz történő visszatérés. „Ezt eredetileg azért változtatták meg, mert az időmérő edzések túlságosan kiszámíthatóak voltak, így az ehhez való visszatérés nem igazán lenne kifizetődő. Szerintem az a lényeg, hogy átgondoljuk, mi működött korábban, és mi nem, aztán ezt szeretnénk kombinálni némi kiszámíthatatlansággal, ahogyan az az eredeti tervben is szerepelt.”

Maurizio Arrivabenének, a Ferrari csapatfőnökének tetszett az új tervezet: „Abban mindenki egyetértett, hogy a jelenlegi verzió nem működik, így egy új változat került terítékre, amit nagyon érdekesnek találok. Még dolgozni kell rajta, de a következő héten megegyezhetünk az alkalmazása felől.”

De milyen is konkrétan az új időmérő? Az FIA és Ecclestone javaslata szerint maradna a három szakaszos rendszer, a pilóták két kötelező kört futnának, melyek átlagából számítanák ki azt az egy köridőt, amely kialakítaná a sorrendet. Ennek természetesen a gumihasználatra is hatása lenne, így ha egy autó ugyanazon az abroncson futná mindkét mért körét, jobban járhat, ha egy lassú, amolyan „töltőkört” fut majd a gyorskörök között.

„Élénk, de józan megbeszélés zajlott” – nyilatkozta Christian Horner a Motorsport.com-nak. „A csapatok szerettek volna a visszatérni 2015-os időmérőhöz, de a promóter (Bernie Ecclestone – a szerk.) és az FIA nem rajongott az ötletért. De sikerült közös nevezőre jutnunk, a csapatoknak pedig csütörtökig van idejük gondolkodni rajta. Őszintén szólva, jobbnak tűnik, mint a mostani, és közelebb is áll a tavalyi rendszerhez, de pontosabb elemzésekre van még szükségünk.”

„Egy mért kör helyett azonban kettőről lenne szó, de persze számításba kell venni az abroncsokat is, hiszen ez kulcsterületnek számít.” Horner megerősítette, hogy a csapatok szándéka ellenére a 2015-ös verzióhoz való visszatérés nem szerepelt az opciók között. „A csapatok egyhangúan álltak ki emellett, de nem lehetett ezt alkalmazni, ezért konszenzust kellet találnunk. Inkább fontoljuk meg rendesen, mint hogy már most elhamarkodott döntést hozzunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: