Integetésre kötelezik a pilótákat a rajtoknál

F1

2016. október 8. szombat, 06:41

Szerző:

Természetesen nem arról van szó, hogy a közönséget kell ilyen formában köszönteniük, hanem azokra a helyzetekre vonatkozik az előírás, mint amilyen a múlt hétvégén is fellépett Carlos Sainz esetében.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Formula-1-es Malajziai Nagydíj rajtjánál volt egy kisebb fennakadás és félreértés annak következtében, hogy Carlos Sainz motorja a felvezető kör után leállt. A spanyol versenyző eleinte a kezével integetve jelezte a problémát, mire az ő soránál álló pályabíró be is kapcsolta a sárga jelzést. Mivel azonban a Toro Rosso pilótája ezt követően letette a kezét, hogy újraindítsa a motort – ehhez elmondása szerint mindkét kezére szüksége volt –, az illetékes pályabíró kikapcsolta a jelzést, így pedig Charlie Whiting is úgy gondolhatta, hogy megszűnt a veszély, s ezért elengedte a rajtot.

f1-spa-2016-start-dppi

Ez a jelenet csak a mostani turbóérában fordulhatott elő, hiszen korábban a pilóták nem voltak képesek az autóban ülve újraindítani az erőforrást. Ezt a Ferrari és a Renault hajtásláncait használó csapatok versenyzői már meg tudják tenni az MGU-K segítségével, a Mercedes-motoros istállók azonban nem, mivel ott úgy döntöttek, inkább más előnyökre fektetik a hangsúlyt a kialakításnál.

Mindenesetre a pilóták pénteki megbeszélésén Whiting arra kérte a versenyzőket, hogy mostantól mindenképp folyamatosan integessenek, ha problémájuk adódott a motorral. Mivel a pilótáknak mindkét kezükre szükségük van az MGU-K-s újraindításra, ezt mostantól tulajdonképpen megtiltották nekik.

Ráadásul a múltkori eset kapcsán felmerült az is, hogy a Toro Rosso a szabályokba ütköző módon segített a rádión keresztül Sainznak (erre a felvezető kör kezdete és a rajt között nincs lehetőség), ám az FIA ezúttal még nem büntette őket, hiszen biztonsági kockázattal járt volna, ha a spanyol autója ott ragad a rajtrácson, ugyanakkor tisztázták, hogy a következőkben már büntetés fog járni hasonló üzenetekért.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: