Kanadában visszavághat a Williams

F1

2016. június 7. kedd, 15:36

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Williams

A katasztrofális monacói szereplés után joggal várják a Williamsnél, hogy megforduljon a csapat szerencséje – Pat Symonds szerint nem is kell már olyan sokat várni erre.

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a Williams F1-es csapata eddig várakozásokon alul teljesített 2016-ban. Miután két szezont másod/harmadhegedűsként húztak le a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió mögött, természetes, hogy a gárda a rendszeres dobogós helyezéseket tűzte ki célul erre a szezonra. E helyett azonban még a negyedik pozíció is csak egyszer jött össze Valtteri Bottasnak, Monte-Carlóban pedig a gyatra 10. és 12. pozíció jött össze a pilótáknak.

Pat Symonds technikai igazgató úgy véli, hogy Montreal más lesz, és azt várja csapatától, hogy sokkal jobb teljesítményt mutatnak majd, mint eddig. „Mivel gyors, hosszú egyenessel tarkított pályáról van szó, a Circuit Gilles Villeneuve illik a Williams autóihoz, a tavalyi teljesítményünkkel összevetve pedig visszavághatunkk itt” – idézte a brit mérnököt az F1i.com.

„A pályán nagyon alacsony átlagsebességű kanyarok találhatóak, az egyetlen padlógázzal vett az ötös, ezért nem számít manapság. Magas végsebességre és stabil fékekre van szükség, hiszen a pálya komoly igényeket támaszt ezen a téren. Emellett remek irányváltás és megfelelő tapadás is szükséges a sikánok miatt.”

A Pirelli zsinórban második alkalommal veti be lila jelzésű ultralágy abroncsait, ennek ellenére Symonds egykiállásos versenyt jósol – jóllehet, az Ubimet előrejelzése szerint nem kizárt, hogy a vasárnapi versenyt is eléri majd némi csapadék.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: