F1
2016. november 1. kedd, 11:19
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A svéd F1-es pilóta szerint megérdemelnek egy pontot és ha így folytatják a munkát, akkor a hátralévő két hétvége valamelyikén szerezni is fognak – a tempójuk megvan és nagy lépésekkel fejlődnek.
Idei legjobb eredményét hozta a Sauber Mexikóban, hiszen Marcus Ericsson a tizenegyedik helyen ért célba – ez különösen úgy nagy teljesítmény, hogy alig volt kieső ezen a futamon. A svéd pilóta szerint egyértelműen fejlődnek és megérdemelnék, hogy pontot tudjanak szerezni a hátralévő két versenyhétvége valamelyikén.
„Közeledünk, ez a helyzet. Szingapúrban bemutattuk az új aerodinamikai csomagunkat és azóta azt kell mondanom, hogy óriási lépésekben haladunk előre. Austinban is jó hétvégénk volt, most pedig még jobb, úgyhogy jó irányba haladunk, ezt kell folytatnunk, nem feladni, mert van még hátra két futam. Ha így dolgozunk továb, akkor megérdemlünk egy pontot és előbb-utóbb szerezni is fogunk” – nyilatkozta Ericsson.
„Nagyon frusztráló a tizenegyedik helyezés, mert pontokért vagyunk itt, elég régóta vadászunk erre és most nagyon közel voltunk” – beszélt még a Mexikói Nagydíjról a pilóta. „A teljesítményünket kell néznünk, az elég jó volt végig, már az időmérőn is erősek voltunk. Amiatt egy kicsit aggódtunk, hogy a versenytempónk nem lesz ilyen jó, de őszintén szólva meglepően gyorsak voltunk.”
„A versenytempóval szenvedtünk az utóbbi hétvégéken, de most nagyon nagyon boldog vagyok, nagyszerű futamot teljesítettünk, valószínűleg az eddigi legjobbat a Formula-1-es pályafutásom során.”