F1
2016. október 22. szombat, 11:08
Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi
Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke ismét kitért Max Verstappen védekezésére, amelyet Lewis Hamiltonnal szemben követett el a fiatal holland a Japán Nagydíj utolsó előtti körében.
Suzukában a Mercedes úgy is be tudta biztosítani a zsinórban harmadszor megszerzett világbajnoki címét, hogy Rosberg mögött nem csapattársa, hanem Max Verstappen futott be a második helyen a célba. Lewis Hamilton a futam végén próbálta megelőzni a hollandot, és kisodródott, így dőlt el Japánban a második hely sorsa.
A Mercedesnél először fellebbeztek, a Red Bull pilótája ellen, majd meggondolták magukat. Ennek az esetnek a körülményeiről beszélt Austinban Toto Wolff.
A bajnoki címet idén is megszerző alakulat főnöke így nyilatkozott a dologról: „Tévedtünk ezzel kapcsolatban. Amikor elhagytuk a pályát, azt mondtam, hogy Verstappen előzési manővere keményebb volt a kelleténél, de talán az ilyen pillanatok azok, amit az F1-ben látni szeretnénk. Ezzel jó szórakozást nyújtanak, és azt gondolom, hogy az ilyen helyzeteket a versenyzőknek kell lerendezniük egymás között a pályán. Úgy döntöttünk, hogy nem avatkozunk ebbe bele utólag.”
Wolff a véletlennek tulajdonítja, hogy nem tudták azonnal visszavonni a döntésüket: „Akkor volt egy balszerencsés véletlen, hogy fel kellett szállnunk a gépre Japánban, és a csapatnak egy perce maradt dönteni, hogy fellebbezzen-e, vagy sem. Végül megcsinálták. Amikor ismét tudtunk kommunikálni, az a leszállás után történt 30 perccel. Ekkor tudtuk csak visszavonni a fellebbezést.”