Kiderült, mikor büntethetik Hamiltont

F1

2016. augusztus 20. szombat, 15:59

Szerző: Dezső Attila, Fotó: ATP

A háromszoros F1-es bajnok pilóta egyszer mindenképp rajtrácsbüntetést fog kapni, hiszen híján van a szabadon felhasználható erőforrásoknak – a Mercedes elmondta, hol vállalhatják be a hátrasorolást.

A szezon elején több motorhiba is hátráltatta Lewis Hamiltont, így már néhány héttel ezelőtt tudni lehetett, hogy nem fogja tudni kihúzni öt erőforrással 2016-ot – a brit pilóta öt turbófeltöltőt és MGU-H-t használt el eddig. A Mercedesnél azt tervezték, hogy a naptár két leggyorsabb helyszínén, Spa-Francorchamps-ban vagy Monzában fogják bevállalni a büntetést (minden hatodik erőforrás-komponens öt helyes hátrasorolást ér), hiszen elviekben itt a legkönnyebb előzni, egyúttal pedig a kármentés is minél nagyobb mértékű tud lenni.

A brackley-i istálló első embere Toto Wolff szerint utóbbi lenne az ideálisabb helyszín. „Talán Monza lesz az… amely arról fog szólni, hogy a pályán minimalizáljuk a büntetését, hiszen itt könnyebb előzni, mint máshol” – idézte az F1i.com az osztrákot. „Addig szeretnénk húzni, ameddig csak lehet, mert az utolsó erőforrással egészen a szezon végéig el akarunk menni”. Wolff szerint számításba kell venni az elemekkel együtt érkező újításokat is, mert egyenlőséget szeretnének biztosítani pilótáik számára a bajnoki harcban.

„Ezzel is számolni kell. Nem szeretnénk úgy kicserélni az erőforrást, hogy a következőn már olyan újítást vetnénk be, amely Nico javát szolgálná” – tette hozzá Wolff. Hamilton jelenleg 19 ponttal vezet a pontversenyben csapattársa, Rosberg előtt: az éllovas pozíciót a Hungaroringen vette át, győzelmek tekintetében pedig egalizált, hogy aztán Hockenheimben már hat diadallal ő álljon a lista élén.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: