Kimi szerint sok munka vár még a Ferrarira

F1

2016. június 20. hétfő, 13:48

Amíg Sebastian Vettel Kanadában a győzelemért harcolt, a maranellóiak Bakuban már fel sem tudták venni a küzdelmet a Mercedessel – Raikkönen úgy véli, nem kellene az F1-es pályának befolyásolnia versenyképességüket.

A Kanadai Nagydíj után azt hihettük, hogy a Ferrari és a Red Bull ha nem is egyidejűleg, de azért a továbbiakban meg-megszorongathatják majd a Mercedes pilótáit. De mind Maranellóban, mind pedig Milton Keynes-ben csalódniuk kellett, hiszen Nico Rosberg fölényes győzelemmel adta ellenfelei tudtára, hogy ki az úr a háznál. Sebastian Vettel a második, Kimi Raikkönen pedig a negyedik helyen végzett Bakuban – a finn pilóta szerint folyamatosan dolgozni kell a siker érdekében, noha a Ferrarinak már csak négy zsetonja maradt a szezon hátralévő 13 futamára.

„Sok munka vár még ránk, hogy minden egyes versenyen képesek legyünk felvenni a kesztyűt a Mercedesszel szemben, minden körülmény között, attól függetlenül, hogy hol vagyunk” – mondta az Európa Nagydíjon egy öt másodperces büntetést is összeszedő finn. „A teljesítményünk mindig a helyszín, a vonalvezetés és a körülmények függvényében változik, és ahhoz, hogy harcba szálljunk velük, fejlődnünk kell. Ha az utóbbi két versenyt vesszük alapul, Kanadában sokkal közelebb voltunk hozzájuk, mint Bakuban. A mostani nem a legkönnyebb hétvége volt számunkra, sok mindennel küszködtünk, de aztán meg tudtuk fordítani a dolgok menetét.”

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elégedett pilótái teljesítményével, azt viszont ő is elismeri, hogy erősebb csomagot kell előállítaniuk ahhoz, hogy folyamatosan harcolni tudjanak a Mercedesszel. „Ha megnézzük a Mercedes tempóját és a miénket, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk Bakuban. De a versenyzőink számára – akik fantasztikusan teljesítettek a futamon – jobb autót kell előállítanunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: