Magnussen már Palmerrel sem bír a Renault-nál

F1

2016. augusztus 20. szombat, 07:08

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A dán F1-es pilóta az utóbbi futamokon már nem igazán tudja legyőzni brit csapattársát és az oroszországi pontszerzés is egyre távolibbnak tűnik – maradhat valamelyikük az istállónál?

A Renault két 2017-es ülése egyelőre betöltésre vár, a közvélemény szerint nehéz elképzelni, hogy akár Jolyon Palmer, akár Kevin Magnussen az istállónál maradjon, a csapatnál azonban nem zárják ki ezt a lehetőséget sem. Nézzük, hogy teljesített egymáshoz képest a két pilóta.

Mag

A szezon elején még egyértelmű volt Magnussen fölénye, rajta látszott, hogy versenyzett korábban a McLarennél, míg Palmer több hibát is elkövetett – sőt, saját bevallása szerint rengeteget. Az újonc azonban a monacói ütközés óta összekapta magát és az utóbbi futamokon már minimum egyenrangú partnere csapattársának, sőt…

Összességében még Magnussen tart előrébb, már ami a számokat illeti. Az időmérőket tekintve 7-5-re vezet, de a legjobb eredményt Palmer érte el (13. hely, Magnussen legjobbja 14.) és az utóbbi két hétvégén is a brit produkált jobb időt szombaton. A versenyeredményeket tekintve már árnyaltabb a kép, hiszen kétszer mindketten kiestek, de Palmer még kétszer nullázott ezen felül is, ha viszont csak azokat a futamokat nézzük, amikor mindketten célbaértek, 4-4 az állás – ráadásul ebben benne van a brit pilóta hungaroringi hibája, amikor a 10. helyen haladva csúszott meg.

Ezzel együtt, ami Magnussen felé billenti a mérleg nyelvét, az az oroszországi hetedik helyezés, amikor a 17. helyről rajtolva szerzett pontokat – erre válaszolhatott volna Palmer Magyarországon, de elrontotta. Ezzel együtt egyikük sem túl meggyőző és bár ahhoz eleget mutattak már, hogy a szezont végigcsinálják (Palmernél ez eleinte kérdéses volt), a jövő évi üléshez óriási futamok kellenek tőlük a nyári szünet után.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: