Maldonadót a Formula-E-vel is szóbahozták

Formula-E

2016. július 15. péntek, 11:13

Nagy erőkkel készül a harmadik szezonban való debütálásra a Jaguar, de az autójuk kezdeti problémái után arra számítanak, hogy hátrányban lesznek a startnál. Versenyzőiket még nem jelentették de, de találgatások már bőven vannak.

A Jaguar érkezésével ősztől ismét tízcsapatosra bővül a Formula-E mezőnye. A brit autómárka a Williamsszel karöltve érkezik a sorozatba, a hajtásláncot így tulajdonképpen a grove-i alakulat F1-en kívüli részlege, a Williams Advanced Engineering fejleszti. A csapat már túl van néhány sikeres és kevésbé sikeres privát teszten, eleinte ugyanis több gyerekbetegséget ki kellett szűrniük a még mindenki számára újszerű technológiából.

„Voltak gondjaink a túlmelegedéssel és az autó túl nagy tömegével is, de még a korai szakaszokban járunk, így rengeteg dolgon javíthatunk” – idéz egy a csapattól származó forrást a Motorsport. „Már az előző hónapban is több tesztnapot teljesítettünk, és júliusban is továbbiak várnak ránk. Műveleti szempontból a csapat már jól dolgozik, és a doningtoni közös tesztekre erős formába kerülünk.”

maxresdefault

Bár egyes korai sejtések azt fejtegették, hogy a kellő technikai háttérrel és felkészülési idővel rendelkező Jaguar akár azonnal a mezőny élére is kerülhet, a csapat irányítására kijelölt Williams-igazgató, Craig Wilson inkább ennek ellenkezőjére számít, hiszen nem múlhat el nyomtalanul, hogy a többiek már egy szezonon át ismerkedhettek saját hajtásláncukkal, és két szezonon át a karosszériával, illetve a gumikkal.

„A Jaguar márkával szemben mindig vannak bizonyos szintű elvárások. De a teljesítményt illetően az a tény, hogy a harmadik szezonban csatlakozunk, ahhoz hasonlítható, mintha a 100 méteres síkfutásban három másodperces előnyt adnánk a riválisainknak” – fogalmazott Wilson. „Nem számít, hogy mennyire vagyunk jók, nem leszünk képesek azonnal felzárkózni, hiszen a szabályok ehhez túlságosan is megkötik a kezünket.”

Sokan arra számítottak, hogy a London ePrix hétvégéjén a csapat több részletet is elárul felállásáról, beleértve a pilótapárosának megnevezését is, de erre még nem került sor. Az ülésekkel kapcsolatban szóba hozott nevekből azonban már egy kisebbfajta folyót is el lehetne rekeszteni: felmerült Pastor Maldonado és Bruno Senna érkezése, és valószínűleg az egyik autót egy brit pilóta kapja majd meg, amelyre Alex Lynn, Adam Carroll, Oliver Rowland, Mike Conway, és Anthony Davidson lehetnek esélyesek. A Jaguarnak a tesztek során van lehetősége kipróbálni a jelölteket.

Forrás: www.formula.hu – RSS