F1
2016. március 17. csütörtök, 12:11
Jenson Button szerint ha nem lenne motivált, akkor otthon lenne, nem az F1-es rajtrácson és továbbra is a maximumot akarja nyújtani – a Honda munkájával nagyon elégedett.
Kimi Raikkönen, Fernando Alonso és Jenson Button motivációját is többen megkérdőjelezték a tél folyamán, de természetesen mindhárman egyértelműen cáfolták azt, hogy kevesebb lenne bennük a tűz, mint karrierjuk korábbi szakaszában. A McLaren két pilótájával kapcsolatban az autó gyengélkedése miatt aligha fognak elhalkulni ezek a hangok, de most éppen Button nyilatkozta azt, hogy szó sincs ilyesmiről.
„Egyértelmű, hiszen másképp nem lennék itt a rajtrácson, hanem otthon lennék. Izgatott vagyok, ahogy beülök az autóba, a maximumot akarom nyújtani, mert a legjobbat akarom kihozni magamból és a legjobb munkát akarom elvégezni” – nyilatkozta a brit pilóta. „Minden tized számít, összehasonlítod magad a csapattársaddal, vagy bárki mással és ha elkövetsz egy kis hibát, rögtön kikapsz. Az izgalom még mindig jelen van” – fogalmazott.
Az viszont jogos felvetés, hogy mennyire lehet valaki motivált világbajnokként úgy, hogy tudja: ebben a szezonban a rajtrács legvégéről kell előretörni a középmezőnyig és ha ez sikerül, már abszolút sikerről beszélhetünk a McLarennel kapcsolatban – a dobogó vagy a futamgyőzelem egyelőre nem tűnik reálisnak számukra.
„Jól megértjük egymást a mérnökökkel, amikor beszélek velük, rögtön tudják, hogy miről is van szó. Fantasztikusak, jól beszélnek angolul, de bár tavaly is ezt csinálták, egy F1-es pilótával még furcsa nekik együtt dolgozni” – beszélt a Hondáról Button. „Nyomás alatt jól teljesítenek és bár tavaly még gond volt a tapasztalattal, sokat tanultunk ebből az évből. A kapcsolatunk jó és elégedett vagyok azokkal, akikkel együtt dolgozunk” – tette hozzá.
Button kiemelte a Honda főnökét, Hasegawát. „Dolgoztunk már együtt korábban, tíz évvel ezelőtt. Nagyszerű karakter, nagyon erős személyiség tökéletes angol nyelvtudással. Nagyon jól tud hatni a csapatra, a mérnökökre.”