McLaren: Innentől kezdődik a felemelkedésünk

F1

2016. május 10. kedd, 12:58

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Eric Boullier, a McLaren F1-es csapatfőnöke nyilatkozott a wokingi alakulat Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztéseiről, az elvárásaikról és a spanyolországi légkörről, amely Alonsót fogadhatja otthonában.

Boullier elégedett lehet az Oroszországban elért eredmények miatt, de nem lesz egyszerű dolga a wokingiaknak, ha ezt a teljesítményt Barcelonában is meg akarják ismételni.

A francia szakember ezzel a versennyel kezdte nyilatkozatát: „A kettős pontszerzésünk Szocsiban határozottan egy motivációs tényező az egész csapat számára, Wokingban, Szakurában és Milton Keynes-ben egyaránt, de ez csak a kezdete a felfelé ívelő pályának, amit remélünk, hogy a szezon hátralévő részében is megmarad. Oroszországban kétségtelenül a többiek balszerencséjéből profitáltunk, de mindkét versenyzőnk pozitív visszajelzést adott az autó egyensúlyáról, ami megnyugtatott minket, hogy egy jó alapunk van, és bízhatunk benne, hogy az irány is megfelelő, ahová folyamatosan haladunk.”

 Dppi_boullier_05.10.

Boullier így folytatta mondandóját: „Mindig többet akarunk, de elégedett vagyok, hogy a kemény munka, amit a háttérben folyamatosan végeznek a fiúk, végül pontokat eredményezett, és úgy nézünk az európai szezon elég, hogy további egységeket és jó eredményeket érhetünk el a következő pályákon, amiken elméletileg az autónknak egy kicsivel erősebbnek kellene lennie. Van néhány jelentős fejlesztési tervünk, ami optimizmust ad nekünk az elkövetkező néhány verseny előtt.”

A francia csapatfőnök nem számít könnyű hétvégére, de szerinte valami adhat pluszt a csapatának: „Biztosan nem lesz egyszerű, de a hűséges spanyol szurkolók Fernando mögött fognak állni, és reméljük, hogy szórakoztató show-t fogunk nekik adni, és néhány pozitív élménnyel távozhatunk az európai szezon kezdetén.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: