Mégsem a halót vezetik be 2017-től?

F1

2016. április 21. csütörtök, 13:24

Szerző: Strommer Benjamin

Az F1 versenyigazgatója, Charlie Whiting nagyon pozitívan beszélt a Red Bull fejvédelméről, amely a héten komoly teszteken esik át. Lehetséges, hogy inkább ez kerül fel az autókra a halo helyett.

A Nemzetközi Automobil Szövetség már korábban döntött róla, hogy 2017-ben a Formula-1-es autókra extra fejvédelemnek kell felkerülnie. Az eddigi álláspont úgy szólt, ez az úgynevezett halo formájában valósul meg, amelyet eredetileg a Mercedes dolgozott ki, pályára pedig a téli tesztelés során a Ferrari vitt. Bár a Red Bull is fejlesztgetni kezdte saját megoldását, a halónál sokkal zártabb, átlátszó fejvédelmet, az FIA elvetette annak lehetőségét, hogy ez lesz a befutó a halo ellenében.

A Red Bull tesztjei azonban felgyorsultak az utóbbi időszakban. A két versenyző, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat már a szimulátorban is vezetett a megoldással felszerelt autót, pénteken pedig becsapódáspróbát végeznek az FIA-val, egy 20 kilogramm súlyú kereket lőnek 225 km/h sebességgel a szerkezetnek. Ha ez a teszt sikerrel jár, egy kör erejéig a megoldás már az Orosz Nagydíj első szabadedzésén felkerülhet az RB12-re. A fejlődéssel nagyon elégedett Charlie Whiting, az FIA tisztviselője:

„Jogosan mondhatjuk, hogy amikor először bemutatták, még csak gyerekcipőben járt. A Red Bull azonban remek munkát végzett, hogy eljusson arra a pontra, ahol most áll, az eheti teszt előtt. Nem számítottunk arra, hogy ez fog történni. De így komolyan kell vennünk. Ha úgy teljesít a teszteken, mint a halo, nincs oka, hogy ne prezentálhatnánk lehetséges megoldásként a Stratégiai Csoport és F1 Bizottság előtt.”

Ez pedig azt jelenti, megtörténhet, hogy a halo helyett ez a megoldás kerül fel a 2017-es autókra: „Nem látom, miért ne tekinthetnénk rá járható alternatívaként. Abban bízunk, hogy jövő héten tudni fogjuk, a csapatok mely irányba szeretnének elindulni. Úgy gondolom, bármire nyitottak, szerintem egyikük sem elválaszthatatlan a halótól. Frontális védelmet akarunk, ami a legnagyobb biztonságot nyújtja a versenyzőknek, valamint a legpraktikusabb alkalmazni. Úgy gondolom, az esélyei olyan jók, mint a halónak” – mondta Whiting.

Szintén segíti a Red Bull-féle megoldást, hogy bár a 2017-es szabályokat április 30-án kell véglegesíteni, a fejvédelem kérdésében nem szükséges ebben az időpontban dönteni. Mivel a két szerkezetet hasonló pontokon kell a karosszériára szerelni, a csapatok anélkül fejleszthetik jövő évi autójukat, hogy tudniuk kellene, a halo vagy a Red Bull-megoldás fog felkerülni rá. Persze az aerodinamikai különbség nem elhanyagolható, így nem lehet sokáig húzni a döntést.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: