Újabb rémes F1-es csapattal jelentkezünk: második évükben egyetlen futamon sem indulhattak, egyik pilótájuk az előselejtezőt sem élte túl 14 kísérletből, egy esős időmérőn viszont behúztak egy 2. helyet.
Az EuroBrun csapat megszületése egy nagy egymásra találásnak köszönhető. 1987 végén a sportautó-versenyzés világában szép sikereket elérő Walter Brun kiöregedőfélben lévő argentin pilótájával, Oscar Larraurival karöltve kezet fogott a hónuk alatt az Alfa Romeo némrégiben megszűnt Formula-1-es csapata számára készített tervrajzokat szorongató Euroracing-mérnökökkel, s megszületett az EuroBrun Racing. A korlátozottan sikeres Alfa Romeo 184T tervezője, Mario Tolentino álmodta meg a csapat első versenyautóját, az ER188-at, ami szakértői vélemények szerint egészen elképesztően rondára sikeredett – ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja…
Az ocsmány kasztniba a korszak egyik legnépszerűbb motorját, a Cosworth DFZ V8-asait szerelték, borítására a Tommasini futószalaggyártó cég nevét festették, az ülésekbe pedig Larraurit és az addig csupán egyetlen – teljesen eseménytelen – Formula-1-es futamot a háta mögött tudó Stefano Modenát ültették. Az EuroBrun számára a szezon előtt úgy tűnt, a legnagyobb kihívás a futamokon való részvétel kiharcolása lesz, hiszen a Dallara, a Rial és a Coloni egy-egy autójával együtt előkvalifikációra kötelezték Modenáékat, s ez előbbi eseményen egy, az időmérőn pedig újabb négy autó esett el a futamon való indulás jogától. Ám meglepő módon minden sokkal jobban alakult a várakozásoknál…
Az első versenyeken ugyanis az EuroBrun többé-kevésbé simán vette az akadályokat. Az idénynyitó Brazil Nagydíjon a Zakspeedek, az egyik Tyrrell, valamint az egy-egy Osella és Rial kárára mindkét autó felállhatott a rajtrácsra, ám műszaki meghibásodások miatt egyikük sem tudta befejezni a futamot. Az első tíz versenyen Modena (két önhibáján kívüli kizárástól eltekintve) rendre a 20. hely környékére kvalifikálta magát, s Larrauri is hétszer részt vehetett a futamon, Monacóban a fantasztikus 18. rajthelyet szerezte meg – Modena pedig még előrébb végezhetett volna, ha nem diszkvalifikálják…
Annak ellenére, hogy a csapat látszólag szépen teljesített, egyre súlyosabb problémákkal kellett szembenézniük, amit részint a pénz fogyása, részint a társuló felek közti kapcsolat megromlása okozott. Ráadásul gyenge teljesítménye miatt Larraurit is lapátra készültek tenni, ám miután szerződtették Christian Dannert a helyére, kiderült, hogy a német egyszerűen nem fér be az autóba, így kénytelenek voltak megtartani az egyébként a legendás Fangio által támogatott argentint. A Magyar Nagydíjon a négy kör hátrányban célba érő Modena a csapat legjobb eredményét érte el a 11. helyezésével, ám ezt követően minden rosszra fordult.
A következő három versenyhétvégén Larrauri rendre tökutolsó lett, azaz már az előkvalifikáción kiesett, és Modena sem tudott a 29. helynél előrébb végezni az időméréseken. A Spanyol Nagydíjon legalább az olasz részt vehetett a futamon, hogy aztán Japánban újfent mindkét autójuk az időmérő edzésen fejezze be a hétvégét. Aztán a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon csodálatos módon mindkét EuroBrun felállhatott a rajtrácsra – a csapat története során utoljára – ám műszaki gondok miatt egyik sem ért célba.
Az 1989-es szezonra a csapat teljesen átalakult – az Euroracing kivonult, a pilóták távoztak, a Cosworth helyett jött a Judd, a Goodyear helyett a Pirelli, két autó helyett pedig maradt egy –, a karosszéria viszont éppen csak annyit változott, amennyit feltétlenül szükséges volt, s ez alaposan meg is látszott a teljesítményükön. Pedig a szezonnyitón még úgy tűnt, a csapat legalább a tavalyi szintet hozni tudja, hiszen a svájci Gregor Foitek túljutva az előkvalifikáción a 24. helyen zárta a pénteki első időmérő edzést, ám egy motorhiba következtében a másodikon visszacsúszott, s lemaradt a futamról. Mint utóbb kiderült, ez volt a csapat számára „a siker” ebben a szezonban, hiszen a hátralévő 15 hétvégén egyszer sem vehetett részt még csak az időmérő edzésen sem Foitek, ahogy a helyére visszatérő Larrauri sem.
Védelmükben legfeljebb annyit lehet elmondani, hogy talán az 1989-es szezonban volt a Száguldó Cirkusz története során a legnehezebb dolga egy kiscsapatnak bejutnia a versenyre, hiszen a 26 rajthelyért 39 autó vetélkedett, így kilencen már az előkvalifikáción kiestek – azaz még csak a pénteki időmérőn sem vehettek részt! A mezőnyben volt többek közt a sorozatban már bemutatott csapatok közül az Osella, a Coloni és Zakspeed, valamint a még sorukra váró Rial, AGS és Onyx csapatok is. Pedig az EuroBrun mindent megpróbált, a szezon közepére megérkezett az új autó, az ER189, ám ez sem segített, az idény végére pedig a szponzorok is elhagyták a csapatot, így az is kérdéses volt, hogy lesz-e folytatás.
Egyesek bizonyosan meg is lepődtek azon, hogy az EuroBrun két autóval jelent meg az 1990-es idénynyitón Phoenixben, azon viszont alighanem senki, hogy újfent nem sok változás történt az autóval az előző évi állapotához képest. A hétvége – a csapat lehetőségeihez képest – álomszerűen alakult a Colonitól érkező Roberto Moreno számára: a fizetős Claudio Langes már az előkvalifikáción kiesett, Moreno viszont szárnyalt, fölényesen nyerte a selejtezőt, a gumik által felkavart pénteki edzésen pedig a 16. helyen végzett, megelőzve egy Ferrarit és egy Benettont is. A javarészt a gumik miatt kialakuló edzéskáoszról persze sokat elárul, hogy a második helyen egy Minardi, a harmadikon egy Dallara, a nyolcadikon pedig egy Osella zárt. Minthogy a második edzést szakadó esőben rendezték, senki nem tudott javítani az időeredményein, így Moreno a fantasztikus 16. helyről rajtolhatott, nem mellesleg a második leggyorsabb volt a szombati esős kvalifikáción! A futamot aztán öt kör hátrányban a 13. helyen zárta.
Az ezt követő versenyhétvégéken Moreno produkciója igen rapszodikus volt, Langes viszont stabilan rettenetesen teljesített, csak a Life-os (ugye még emlékeztek rájuk?) Gary Brabham múlhatta alul. A brazil előbb kiesett a selejtezőn, Imolában a csapat történetében utoljára elindulhatott a futamon – az első körben kiesett műszaki hibával –, Monacóban és Kanadában pedig az időmérésen esett ki, utóbbi esetben csupán századokkal. Miután a Mexikói Nagydíjon a 24. rajthelyet szerezte meg kizárása előtt, Roberto Moreno már csak a péntek reggeli selejtezőkön ülhetett be autójába, akárcsak csapattársa, aki 14 próbálkozásból egyszer sem élte túl a selejtezőt, ami mindörökké élő rekord marad a sportág történetében.
Az utolsóelőtti futam, a Japán Nagydíj előtt Brun besokallt, és úgy döntött, nem utaztatja el csapatát a világ másik felére a totális égés kedvéért, így értesítette pilótáit, hogy többé nem tart igényt szolgálataikra. Ennek köszönhetően Moreno elfogadhatta a Benetton ajánlatát, akik a helikopterbalesetben súlyosan megsérült Nannini helyére kívánták a brazilt szerződtetni, s a sokkal többre hivatott pilóta így kétévnyi szenvedést követően első benettonos futamán a második helyen zárt. Walter Brun visszatért a sportautózás világába, s a Formula-1-ben gyűjtött tapasztalatait felhasználva saját autót épített, ám két év múlva végleg elhagyta az autóversenyzés világát.
3 szezon
46 futam
76 benevezett autó
41 sikertelen előkvalifikáció (54%)
21 futamindulás (28%)
9 célbaérés
0 pont
11. hely az 1988-as Magyar Nagydíjon (Modena)
16. rajthely az 1990-es USA Nagydíjon (Moreno)
29. hely az 1988-as Világbajnokságon (Modena)
17. hely az 1988-as Konstruktőri Bajnokságon
Az 1989-es szezonban 0 futamindulás
Langes soha nem élte túl az előkvalifikációt 14 próbálkozásból