WTCC
2016. április 26. kedd, 17:36
Szerző: michelisz.hu, fotó: Murányi Gábor
„A bajban ismerszik meg a jó barát, tartja a mondás. Az elmúlt hétvégén a Hungaroringen újra rádöbbentem arra, hogy nekem nagyon sok jó barátom van” – írta Michelisz Norbert legújabb blogbejegyzésében.
Még a szabadedzések előtt azt írtam, hogy nincs bennem félelem, mert 2014-ben, amikor egy technikai hiba szintén elvette tőlünk a dobogón való közös ünneplés esélyét, akkor is ugyanazt a támogatást kaptam tőletek, mint máskor. Most újra Ti segítettetek feldolgozni az elmaradó eredmények miatti csalódottságomat. Azzal, hogy jöhetett hideg, eső és szél, kitartottatok mellettem. Nekem ezen az aszfalton tényleg nem kell félnem semmitől sem, mert kicsit olyan, mint amikor hazamegyek Johannához vagy a szülői házba.Ott is és a Hungaroringen is feltétel nélküli szeretet vesz körül. És komolyan mondom, ez a futamgyőzelemnél is jobb érzés. Szóval köszönöm Nektek!
Ha valaki azt mondja nekem előre, hogy a Hungaroringen egyetlen megszerzett ponttal zárok csak, valószínűleg kiakadt volna a csalódottság-szeizmográfom. Most mégis képes vagyok pozitívan hozzáállni a történtekhez. A turbó elromlásának rizikója sajnos benne van az autósportban. Semmilyen előjele nem volt a hibának, a felvezető körön az egyes és a kettes kanyar között érzékeltem először, hogy mintha eltűnne a motorerő, aztán néhány pillanattal később már láttam a füstöt is. Egészen addig tökéletesen működött az autó. Egyből sejtettem, hogy a turbóval van a baj, mert korábban is találkoztunk már ilyen meghibásodással, és mindig hasonló volt a lefolyása. Legutóbb még tavaly év végén történt ilyen az egyik teszten, de az majdhogynem természetes volt, mert akkor az élettartama végén járó turbót használtunk. A szezon során viszont pontosan ennek a megelőzése érdekében minden második verseny után cseréljük ezt az elemet. Tehát vasárnap egy szinte vadonatúj, minimális megtett kilométerrel rendelkező turbó ment tönkre.
Hogy mi veszett el ezzel a balszerencsével? Amikor legutóbb az 5. és a 6. helyről rajtoltam Franciaországban, annak két dobogós helyezés lett a vége. Hazai pályán hasonlóra készültem, sőt látva az esőt, ami mindig megbolygatja az erőviszonyokat, titkon a futamgyőzelmet is elérhetőnek tartottam. A turbóhiba után a csapat szerelői látták, átérezték, hogy nekem mennyire fontos a hazai verseny, nagyszerű munkát végezve sikerült kicserélniük az alkatrészt időben, ami egyébként nem olyan egyszerű feladat. De a parc fermé szabály megszegése miatt az utolsó helyről kellett rajtolnom a második futamon. Látva a tempómat, úgy gondolom, hogy ép autóval meglehetett volna a dobogó még a mezőny legvégéről is. Csak nem volt sérülésmentes a kocsim. Az első körben előbb Hugo Valente ütközött nekem, aminek következtében megsérült a jobb hátsó kerék, aztán néhány kanyarral később egy újabb koccanás után a bal hátsó is kapott. Az első ütést követően jobbra állt a kormányom, a második után kb. 60 fokkal balra.Először nem voltam biztos abban sem, hogy így folytatni tudom, de bejött a safety car, és volt időm felmérni az autó állapotát. Úgy tűnt, hogy kibírja, ezért nyomtam neki.
Sikerült feljönnöm a hatodik helyre, és szerintem az ötödik is meglehetett volna, de amikor már csak másfél kör volt hátra, akkor éreztem, hogy kezdi végleg megadni magát a bal hátsó felfüggesztés. Az utolsó körben a sikán féktávján már irányíthatatlanná vált az autó, olyan volt, mint egy bevásárlókocsi, amit könnyen lehet oldalirányba mozgatni, de ez a versenypályán nem túl szerencsés… Végül a tizedik helyen sikerült bejönni, de mérges voltam a csapattársakhoz képest elveszett újabb 8–10 pont miatt.
Most mégis pozitív vagyok, mert jó volt látni, hogy a 70 kilós pluszsúly sem vetette vissza nagyon a Hondát. A télen végig ballaszttal teszteltünk, ennek az eredménye lehet az, hogy lényegében nem kerültünk jelentős hátrányba a büntetősúlyrendszer miatt sem. Monteiro és Huff is bejutott a Q3-ba az időmérőn, és az én autómban is benne volt az övékéhez hasonló idő a kvalifikáción. Ezúttal sajnos rajtam múlott, hogy ez nem jött össze. Az összes időmérős köröm úgy nézett ki, hogy az elején hibáztam, aztán annyira vissza akartam hozni a veszteséget, hogy az újabb hibákhoz vezetett. A jövőre nézve viszont biztató a kép az esélyeinket illetően.
Pályafutásom során voltak már balszerencsésebb és szerencsésebb éveim, de én erősen hiszek benne, hogy kiegyenlítődik ez a faktor, és azokat a pontokat, amelyek a Hungaroringen és a Slovakiaringen elvesztek, visszakapom a sorstól a szezon során. Nagyon hosszú még ez az év! Az élet nem is állt meg, hétfőn délután már Tiagóval kettesben Olaszország felé autóztunk, csütörtökig ugyanis itt készülünk szimulátoron a következő futamokra. Ha lehet, még elszántabb vagyok most, mint valaha!