Mire mentek egymás ellen 2016 újoncai?

F1

2016. augusztus 20. szombat, 16:41

Az idei F1-es szezonban három pilóta kapott lehetőséget a debütálásra: Pascal Wehrlein, Jolyon Palmer és Rio Haryanto – bár az indonéz már távozott, érdekes összehasonlítani, mire mentek egymás ellen.

Azok után, hogy a 2015-ös szezonban tizennégy versenyhétvége pénteki szabadedzésen is kormányozhatta a Lotust, az idei újoncok közül Jolyon Palmer kapta meg leghamarabb a lehetőséget, és már ősszel ott lapult a zsebében 2016-os szerződése. Igen ám, de a Renault beszállásakor az is elképzelhető lett volna, hogy a franciák dobják 2014 GP2-es bajnokát. Enstone-ban végül Palmer maradása mellett döntöttek, aki Kevin Magnussennel szállhatott harcba a rombuszos márka sikeréért.

A Manor 2015 végén kezdődött átalakulásának egyik eredménye volt, hogy Pascal Wehrlein kapta meg a dinningtoniak egyik ülését. A Mercedes hathatós közbenjárásával autóba ültetett német képességeit senki sem kérdőjelezte meg (regnáló DTM-bajnokként érkezett a Forma-1-be), annál inkább csapattársáét, Rio Haryantóét, aki néhány futamgyőzelemtől eltekintve nem dobbantott nagyot, és csak az indonéz kormány támogatásának köszönhetően ülhetett be Wehrlein mellé.

A három újonc csatája nagyon érdekesen alakult a szezon első felében – bár a konstruktőri tabellán a Renault áll előrébb (Magnussen Szocsiban szerzett hetedik helye miatt), még a Manor egyik pilótája a legsikeresebb közülük, hiszen csak Pascal Wehrlein szerzett pontot csapatának ausztriai tízedik pozíciójával. Jolyon Palmer a Hungaroringen szinten a 10. pozícióban haladt, amikor megpördült, így legjobb eredménye mindmáig első futamáról származik, ahol 11. helyen végzett. Rio Haryanto nem autózott ilyen közel a top 10-hez, neki egy 15. hely a csúcs, még a Monacói Nagydíjról.

Rajtpozíciókat illetően szintén Wehrleinnál van a gyeplő, aki a Red Bull Ringen a 12. helyről kezdhette meg a küzdelmet, és e mellett még egyszer jutott be a Q2-be. Palmer szintén ott indult a legelőkelőbb pozícióból, ahol megszerezte legjobb eredményét: Melbourne-ben a 13. lett a kvalifikáción, és még két Q2-be jutás fűződik a nevéhez, Haryanto viszont mindössze egyszer, Bakuban jutott túl a Q1-en, ott a 16. helyen zárt.

Sajnos sem a Manor, sem pedig a Renault nem eléggé jó autó ahhoz, hogy a pilóták megmutassák velük oroszlánkörmeiket, igaz, Wehrleinnak egyszer sikerült. Éppen ez a teljesítmény emeli ki őt társai közül, hiszen az elhalványuló Haryanto Spától már nem is lesz a mezőnyben, Palmernek pedig a Renault körül terjengő pletykák alapján nem sok esélye van arra, hogy sárgában folytassa – GP2-es bajnokként azonban korai lenne ennyi alapján megválni tőle.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: