Motor
2016. április 28. csütörtök, 09:08
A Spanyol Nagydíjon negyedik helyen végző hondás szerint túlságosan kötöttek a gyorsasági motoros világbajnokság szabályai, emellett a Michelinnek is meg kell oldani a problémáit, hiszen Jerezben a mezőny nagy része azért haladt óvatosan, mert féltek a gumik elhasználódásától.
Valentino Rossi a pole pozícióból indulva, az összes kört az élen töltve nyerte meg a jerezi viadalt – bármennyire is furcsa, ilyenre még egyszer sem volt képes a királykategóriában! –, ami már önmagában is jelzi, hogy a korábbiakhoz képest mennyire egyhangú volt a Spanyol Nagydíj. Még ennél is beszédesebb adat, hogy az első hat helyen egyetlen előzés sem történt a nyitó öt kört követően. Dani Pedrosa szerint ez annak köszönhető, hogy a mezőny jelentős része a gumik óvásával volt elfoglalva, és egyúttal felszólította az illetékeset, hogy ezen sürgősen változtatni kell:
„Nem láttam a versenyt, de eléggé unalmas volt, nem? A versenytempónk elég lassú volt, fél perccel teljesítettük lassabban a távot, mint tavaly” – mutatott rá a repsolos, akinek szavait a Motorsport.com idézi. „Szerintem a bajnokságnak és a gumigyártónak elő kell állniuk valami ötlettel, mert nem hiszem, hogy maguk a motorok, így a Honda, a Yamaha vagy a Ducati okozná a problémákat. A szabályok túl szigorúak: túl kevés a tesztlehetőség, a motorfejlesztéseket pedig befagyasztják. Rugalmasabbnak kellene lenniük, szükségünk van néhány fejlesztésre. A bajnokságnak tennie kell valamit, mert nem hiszem, hogy ez így túl érdekfeszítő.”
Pedrosa azzal sem volt elégedett, hogy a problémákkal sújtott argentínai viadal után a Michelin teljesen új hátsó abroncsokkal állt elő, ezzel ugyanis jelentősen visszavetik a gyártók munkáját: „Most azon dolgozunk, hogy minél jobb teljesítményt sajtoljunk ki ebből az új típusból, de ha egy nap a Michelin úgy dönt, hogy változtat, akkor ez a munka és a gyártók által befektetett pénz mind kárba vész. Ha egy új alkatrésszel állunk elő, mint például egy lengővillával, és aztán bevezetnek egy új típusú gumit, akkor ezeket a fejlesztéseket mind dobhatjuk ki a kukába” – magyarázta a spanyol motoros.