Pirelli: Nem tér vissza az F1-be Maldonado

F1

2016. május 11. szerda, 13:44

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A korábbi hírekkel ellentétben az F1-ből idén kikerülő Pastor Maldonado nem lesz a Pirelli tesztpilótája a 2017-es abroncsokkal kapcsolatban – erről adott tájékoztatást a gumigyártó közleménye.

Az már korábban eldőlt, hogy a Pirelli 2013-as és 2014-es Formula-1-es autókkal tesztelhet a következő évre és kipróbálhatja a 2017-re tervezett abroncsokat. A korábbi hírek szerint a királykategóriából erre a szezonra kikerülő Pastor Maldonado lesz a gumigyártó tesztpilótája, ám a Pirelli most cáfolta ezeket a híreket.

Maldonado

„Azok az új történetek, melyek arról szólnak, hogy kinevelünk magunknak egy tesztpilótát, nem igazak” – írta a gyártó a hivatalos közleményében. „Júliusban vagy augusztusban tesztelhetjük majd a 2017-re szánt abroncsokat az idei autókkal, addig csak a korábbi autók átalakított verzióját használhatjuk. A csapatok saját maguk mondhatják meg, hogy ki vezesse az autókat”.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Maldonadónak nincs visszaút az F1-be, legalábbis a híresztelésekkel ellentétben nem lesz a gumigyártó tesztpilótája. A Pirelli egyébként már el is kezdte a tesztelést és Jean-Eric Vergne, valamint a Ferrari már ment is néhány kört Fioranóban. A volt Toro Rosso-pilóta 2014-es autóval próbálhatta ki az idei, de már 2017-es elemeket is tartalmazó abroncsokat.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: