F1
2016. június 23. csütörtök, 07:45
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok szerint unatkozott a vasárnapi futam idején Bakuban, azt is elárulta, hogy miért – számára csalódás volt a pálya a pénteki és szombati hangok után.
A kezdeti nehézségek után kijavították a bakui Formula-1-es pályával kapcsolatos problémákat és bár a GP2-ben akadtak gondok, a „nagyok” már probléma nélkül hozták le a vasárnapi futamot. A helyszínről különböző vélemények láttak napvilágot, Toto Wolff szerint például több ilyen aszfaltcsíkra lenne szükség, Alain Prost szerint viszont csalódás volt számára.
„Nem néztem az edzéseket pénteken és szombaton, csak a közösségi médiában követtem az eseményeket, de mindenki fantasztikus dolgokat mondott a pályáról, úgyhogy boldogan kapcsoltam be a tv-t vasárnap” – nyilatkozta a korábbi négyszeres világbajnok az Autosportnak.
„Ez viszont számomra csalódás volt” – jelentette ki a francia. „Semmit nem láttam abból, amiről mindenki beszélt a pályával kapcsolatban. A kamerák helyzete nem volt jó, így nem volt igazán jó a show. Egyetlen egy bal-jobb kombináció volt, ahol láttad, hogy oké, itt tényleg lenyűgöző volt a sebesség”.
„Nézted a belsőkamerás felvételt, de nem érezted a sebességet féktávon, nem hallottad a zajt, nem láttad, hogy mi benne a nehézség. Ha most láttam volna először a Formula-1-et, azt gondolnám, hogy ezt én is megcsinálom az utcai autómmal. Azt akarom, hogy mutasson valami nehézséget, úgyhogy eléggé unatkoztam” – fogalmazott keményen Prost.