F1
2016. április 17. vasárnap, 12:43
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
A Ferrari F1-es versenyzője, akit az első kanyarban eltaláltak, nem dühöng az elvesztegetett lehetőség miatt. Bár Vettel bocsánatot kért tőle, ez nem változtat a végeredményen.
A Kínai Nagydíj legelső körében ütközött egymással a két Ferrari: a láncreakciót Danyiil Kvjat váltotta ki, aki belső íven Sebastian Vettel mellé szúrt, mire a német világbajnok kitérően oldalra kormányzott – és eltalálta a mellette levő Kimi Raikkönent. A finn elveszítette első szárnyát, kiállni kényszerült már az első körben, és sokáig a pontszerző helyeken kívül állt, végül azonban egészen az ötödik pozícióig jött vissza a fordulatos kínai versenyen.
„Nyilvánvaló, hogy volt egy kis szituációnk a rajtnál. A legvégére kerültem vissza, talán utolsó előtti helyre, ami eléggé megnehezítette a versenyem” – mondta a tőle megszokott higgadtsággal Raikkönen, akit nem borított ki úgy az incidens, mint a dobogós ceremónia előtt Kvjatot számon kérő Vettelt. „Szenvedtem a futam elején, de próbálkoztunk, így sikerült pár helyet előrejönnöm. Az ötödik pozíció nem katasztrófa, de nem is ezt szerettük volna elérni.”
„Nyilván Vettel bocsánatot kért, de ez nem változtat azon, ami történt. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette, de nem volt ideális sem számomra, sem a csapat számára. Sajnos én fizettem meg érte” – beszélt a kellemetlen helyzetről, hogy saját csapattársának is szerepe volt a visszaesésben.
Raikkönen felzárkózásáról is beszélt, elmondása szerint a változatos stratégiák miatt a verseny állását a pilótafülkéből szinte lehetetlen volt nyomon követni. „Elég nehéz volt átlátni, mi történt. Sok autó eltérő gumikon haladt, különböző dolgokat csináltak, ezért bizonyos pontokon úgy éreztem, nem vagyunk valami gyorsak. Az általunk használt gumikkal is sikerült magunk mögött tartanunk embereket, akik a lágyabb keveréken voltak, még előzni is tudtunk, de nehéz lett volna megmondani, hol fogunk kikötni” – nyilatkozott a végül ötödikként beérő Raikkönen.