Renault: Nem vagyunk eredménykényszerben

F1

2016. március 14. hétfő, 14:41

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Frederic Vasseur csapatfőnök szerint a cél az, hogy harmadik évükben a dobogóért harcoljanak – rengeteg a dolguk és bár optimistán várják az F1-es szezonrajtot, egyelőre nincsenek nagy elvárásaik.

Kevin Magnussen természetesen a pontszerzést tűzte ki célul a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, ám csapata, a Renault szerint nyomás egyáltalán nincs rajtuk az eredményesség szempontjából. A franciák 2010 óta először szerepelnek teljes gyári csapatként, de rengeteg feladat áll még előttük a folyamatosan leépülő Lotus átvétele után – egyelőre nem várnak maguktól túl sokat.

„Nagyon jól tudjuk, hogy későn kezdtünk bele ebbe a projektbe, azt is, hogy ambíciózusnak kell lennünk, de jelenleg egyáltalán nem vagyunk eredménykényszerben” – fogalmazott Frederic Vasseur csapatfőnök. „A vezetőség részéről egyértelmű iránymutatást kaptunk, a harmadik szezonunkban a dobogóért kell harcolnunk. Ennek érdekében a megfelelő lépéseket kell megtennünk és nem erőltetni az azonnali eredményt Melbourne-ben” – tette hozzá Vasseur.

Dppi_00216011_422

„Ha ezt akarjuk elérni (dobogó a harmadik évben), akkor meg kell néznünk a riváliok forrásait, személyzetét és nekünk is hasonlót kell felépítenünk. Elégedett vagyok a csapat kvalitásaival, a csapattagok elkötelezettek és koncentrálnak a feladatukra. Nekünk most ki kell egészítenünk a meglévő személyzetünket, korrigálni a hibákat és megtalálni a megfelelő embereket” – beszélt a közeljövő terveiről a csapatfőnök.

Ugyan a csapatnak voltak technikai problémái a tesztek során, elsősorban Jolyon Palmer autójával, összességében mindkét pilótájuk bizakodó – különösen persze Magnussen, aki pontokkal szeretne távozni Ausztráliából. „A tesztidőszak pozitív volt. Az autó alapja és egyensúlya rendben van, a pilótáink visszajelzései jók és optimisták. Az első benyomások tehát rendben vannak. Habár még sok dolgunk van, mindenben fejlődünk és el kell döntenünk, hogy mivel mennyit foglakozunk. Összességében Melbourne-be relatíve jó formában érkezünk” – értékelt Vasseur.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: