Retro – A bokszban tilos tolatni!

F1

2016. augusztus 7. vasárnap, 08:00

Alapszabály az F1-ben, hogy a bokszutcában tilos hátramenetben kapcsolna, évtizedekkel ezelőtt azonban néhány bajnok is elfelejtette ezt – ahogyan a ’83-as Német Nagydíjon Niki Lauda is.

Egy év telt el a Didier Pironi hatalmas balesetéről emlékezetes Német Nagydíj óta, a gyógyulófélben lévő francia pedig ismét megjelent Hockenheimben – ezúttal nézőként. A lábait összeroncsoló pilóta abban reménykedett, hogy még a szezon végén tesztelhet a Scuderiánál, de nem csak az ő jelenlétéről beszéltek a hockenheimi futam előtt. Andrea de Cesaris ugyanis a pályára hajtva, autójával elütött két biztonsági embert, amiért 10 ezer dollárra büntette őt a rendőrség, plusz 15 ezer dollárt fizetett azért, hogy egyáltalán rajthoz állhasson.

A két Ferrari indult az első sorból Patrick Tambay-René Arnoux sorrendben, de utóbbi nem teketóriázott sokat, és már a harmadik körben átvette a vezetést, mivel csapattársa túlságosan próbálta óvni abroncsait. Óvatossága azonban feleslegesnek bizonyult, hiszen hiába tudta tartani a második helyen Nelson Piquet előtt, Ferrarija véglegesen lelassult, a 27-es rajtszámú francia pedig a bokszba csorogva adta fel a küzdelmet.

A hűvös idő Arnoux malmára hajtotta a vizet, hiszen az élen hajtva hatalmas előnye tudatában sem lassított, Goodyear-gumijai pedig bírták az iramot. A francia a 24. körben állt ki frissítésre, és a harmadik helyre ért vissza – majd Eddie Cheever kiesett előle, és a vezetést megöröklő Piquet is bokszba ment, így újfent átvette a vezetést. Arnoux azonban játékba kezdett: miután komoly előnyre tett szert Piquet előtt, visszavett a tempóból, a brazil pedig némileg vissza tudott rá zárkózni. A ferraris már-már elhitette a Brabham-pilótával, hogy esélye lehet, de Piquet autója a 42 körben kigyulladt, véget vetve az ekkor még egyszeres bajnok álmainak.

Ezzel Andrea de Cesaris lépett előre az Alfa Romeóval a második helyre – több mint 70 másodperccel zárt Arnoux mögött -, mögötte pedig Riccardo Patrese zárkózott fel harmadiknak, megelőzve az egész futamon váltóproblémákkal küszködő Alain Prostot. A francia mögött lekörözött Cosworth-autók következtek, élükön Niki Laudával, akit viszont a Williams óvása után kizártak a futamból. A mclarenes ugyanis túlcsúszott csapata bokszán, majd reflexből hátramenetbe kapcsolt – ami a szabályok szerint tilos, így csapattársa, John Watson lépett előre a helyére, és a Williams is megkaparinthatott egy pontot Jacques Laffite lévén.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: