Retro
2016. december 28. szerda, 08:02
Hogy mi miatt lett sporttörténelmi jelentőségű 1896. december 28-a? Megszületett Philippe Etancelin, az első ember a történelem során, aki rajthoz állt a csak több mint fél évszázad múlva életre hívott Formula-1-es világbajnokságban.
Amikor az F1 valaha volt legidősebb pilótáit emlegetjük, leggyakrabban a monacói Louis Chiron kerül szóba, hiszen ő rekordtartó abban, hogy 55 éves, 9 hónaposan és 19 naposan is odaállt még egy nagydíj rajtjához. A francia Etancelin csak három hónappal volt fiatalabb nála saját utolsó F1-es versenyén, ami ugyan még mindig igencsak szép kor, de a statisztikák mégis gyakran elsiklanak felette.
Etancelin tartja azonban az etalont egy másik mutatóban: ő született a történelem során legkorábban a mindenkori Formula-1-es pilóták közül. Hatan voltak olyanok, akik még az 1800-as évek végén látták meg a napvilágot – így ők ugyebár mindenképpen csak 50 éves koruk után ejthették meg debütálásukat -, és közülük Etancelin 1896-os születésnapja a legkorábbi.
Így persze karrierjének oroszlánrészét még az F1 előtti időkben teljesítette. 20 évesen hegyi versenyekkel kezdett, majd hamarosan átnyergelt a rangosabb, „nagydíj” jelzővel rendelkező megmérettetésekre, ahol szintén sikeres volt. Franciaország egyik leggyorsabbjának tartották akkoriban, aki Bugattik, Maseratik és Alfa Romeók volánjánál is kimagaslót alkotott – utóbbival még az 1934-es Le Mans-i 24 órást is megnyerte, emellett pedig összesen 17 nagydíjgyőzelmet szerzett.
A versenyzéssel 40 éves kora után is csak a második világháború kitörése miatt hagyott fel, de amint elhallgattak a fegyverek és többé-kevésbé helyreállt az élet, ő már vissza is tért a pályákra. Még ekkor, 50 év felett megnyerte az 1949-es Párizs Nagydíjat, és úgy érezte, hogy a következő évben útjára induló Formula-1 körforgásából sem maradhat ki.
Az első két szezonra privát Talbot-Lagókkal nevezett, és 1950-ben két ötödik helyig jutott, ami összes F1-es pontszerzését is jelentette. Összesen tizenkét világbajnoki futamon indult, utoljára 1952-es hazai versenyén, Rouenben, ami történetesen szülővárosa is volt.
Bár hosszú karrierje során a pályákon is többször bajba került – Monzában egyszer szaltózásba kezdő autójából szállt ki épségben -, végül sikerült élve átvészelnie azt a korszakot a versenyzésben, amelyben ez még egyáltalán nem volt magától értetődő. Visszavonulása után is hosszú életet élt Párizs elitnegyedében, s 1981-ben, 84 éves korában hunyt el.