Retro
2016. október 8. szombat, 17:13
2000. október 8-a piros betűs nap volt minden Maranellóhoz érzelmileg kötődő személy naptárában, és nem csak azért, mert a vasárnapokat már alapból is pirossal írják. Suzukában Michael Schumacher új fejezetet kezdett a márka történetében.
A kiélezett Ferrari-McLaren csata jegyében zajló bajnokság az utolsó előtti állomásához érkezett a Japán Nagydíjon, ahol így akár már a bajnoki cím sorsa is eldőlhetett, hiszen Michael Schumacher 8 pont előny tudatában érkezett ide a nagy rivális Mika Hakkinennel szemben. A finn tehát semmiképpen sem engedhette meg magának, hogy a Ferrari sztárja mögött érjen célba a futamon, egy győzelemért ugyanis akkoriban még 10 pontot osztottak.
Az időmérő máris a végletekig kiélezetten alakult: Schumacher mindössze 9 ezredmásodperccel volt gyorsabb Hakkinennél, ezzel elhódította a pole-t, és megtette az első lépést az évek óta vágyott első ferraris bajnoki cím felé. Másnap, a rajt pillanatában azonban már nem az ő szájíze szerint alakultak a dolgok: már az első pillanatokban érezte, hogy a kelleténél lassabban indul el autója, így agresszív mozdulattal azonnal a belső ív felé rántotta Ferrariját, hogy próbálja blokkolni Hakkinent. A finnt azonban ez sem zavarta meg: ekkorra kellően lendületbe jött, és elsőként érkezett az 1-es kanyarhoz, átvéve ezzel a vezetést.
Hamar egy pár másodperces különbség kezdett állandósulni a két pilóta között: Hakkinen nem volt közvetlen veszélyben, de nem is engedhetett ki, míg Schumacher lőtávolon belül maradt, de képtelen volt ennél közelebb férkőzni. Extra nehezítésként pedig lassan az eső is szemelni kezdett, ami benedvesítette a pályát és a kamerák lencséit, de intenzitása az egész versenyen át csak éppen akkora maradt, hogy ne legyen érdemes esőgumikra váltani, viszont kellő bosszúságot okozzon a mezőnynek.
Az első tankolásra Hakkinen egy körrel előbb érkezett Schumachernél, a különbség pedig változatlan maradt közöttük. A döntés így a kiállások második, utolsó fordulójára jutott. Hakkinen bokszlátogatását követően Schumacher ezúttal még három körön át a pályán tudott maradni, könnyű autóval folyamatosan erős köröket futva, miközben a kicsit jobban rákezdő esőben finn riválisának nehezére esett felmelegíteni a gumikat. A Ferrari pilótáját az sem zavarta meg, hogy mielőtt kihúzott volna a bokszba, Alexander Wurz éppen előtte pördült meg a Benettonnal, kisebb akadályt képezve a pályán. A szerelők már a gördülékenyen elvégzett kerékcsere és tankolás után is az öklüket rázták, hiszen érezték, hogy ez meglehet.
„Jól néz ki, jól néz ki” – idézte fel később Schumacher Ross Brawn rádióban hallott szavait, miközben kifelé hajtott a bokszutcából. „Aztán azt mondta: ’Szörnyen jól néz ki.’ Az volt versenyzői karrierem legnagyszerűbb pillanata.”
A taktika bevált, a 31 éves német közel négy másodperc előnnyel tért vissza a pályára a küszködő Hakkinen előtt. Innen persze még 17 feszült kör várt rá, hiszen be kellett vinnie az autót a célba, és mögötte a McLaren finnje még nem adta fel a harcot. Ám Hakkinen sem tudott előzési közelségbe kerülni a Ferrarihoz – ezen a napon mindkét autó és versenyző kombinációja azonos teljesítményt nyújtott, és egyedül a Ferrari kissé előnyösebb stratégiája jelentette a különbséget.
Michael Schumacher elsőként ért célba a Japán Nagydíjon, ezzel 12 pontra növelte előnyét, így bár a sepangi forduló még hátra volt, már most világbajnoknak mondhatta magát. A Ferrarival végigküzdött négy szezon munkája végre beérett, és a csapat 21 ínséges esztendő után adott ismét egyéni bajnokot a Formula-1-nek.
Az egész csapat örömmámorban úszott, a lelátókon pedig ehhez kiválóan asszisztáltak a lelkes japán rajongók. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke első nyilatkozatát így kezdte: „Ez életem legcsodálatosabb napja.”