Retro
2016. december 7. szerda, 13:40
Bulawayo szülötte az F1-es dobogó második fokán – nem sokon múlott, hogy a sport múltjának egyik legszebb tündérmeséjét szolgáltassa John Love, aki 1924-ben éppen ezen a napon látta meg a napvilágot.
Afrikából a múltban is hihetetlenül nehéz volt komoly nemzetközi autósportos karrierbe kezdeni, és még a mai napig is az. Az 1960-as évek, és az akkor független államként még nem is létező Zimbabwe területéről pedig ránézésre talán a legkevésbé tűnt valószínűnek, hogy valaki eljusson a Formula-1-be.
A térség akkor még Rodézia néven volt ismert és brit területnek számított, ráadásul politikailag egyáltalán nem volt stabil, köszönhetően a fehér vezetőség és a többségében fekete lakosság közötti ellentéteknek. Érdekes módon azonban itt is fellángolhatott a technikai sportok iránti láz, miután 1962-ben a Formula-1-es világbajnokság először látogatott el a szomszédos Dél-Afrikába, így a régió számos fehér bőrű lakosában felcsillantva a reményt, hogy akár ők is eljuthatnak a legjobbak közé.
Történtek is törekvések az afrikai autóversenyzés felvirágoztatására: megszületett a Dél-afrikai Formula-1-es bajnokság, amelynek résztvevői versenyautók széles skálájával nevezhettek, és a gyakran tíz futamot is számláló naptár olyan állomásokat tartalmazott, mint az Angolai Nagydíj vagy a Rodéziai Nagydíj. Love is ezekben tündökölt, hiszen karrierje során hatszor is bajnoka lett a sorozatnak, de már kezdetben is ennél többre vágyott, és nagyon korán belevágott az európai kalandba: 1961-ben kapcsolatba került Ken Tyrrell-lel, akinek az autóit vezette a Formula Junior sorozatban. Talán egy állandó F1-es szerződés is elérhető lett volna számára, ám egy a franciaországi Albiban történt súlyos baleset során eltörte a karját, ami hosszú időre parkolópályára állította őt, és visszatért otthonába, Bulawayóba.
Felépülése után Love a dél-afrikai bajnokságra koncentrált, emellett viszont azon volt, hogy privát indulóként minden évben ülést találjon magának az előbb East Lodonban, majd Kyalamiban vendégeskedő F1-es mezőnyben. Ezt sikerült is elérnie, 1962 és 1972 között kilencszer is rajthoz állt hazainak tekinthető futamán, általában bérelt Cooperek, Lotusok és egyebek volánjánál. Összességében sem szerepelt rosszul, különösebb feltűnés nélkül többször is a legjobb tíz között végzett, de kétségtelenül az 1967-es Dél-afrikai Nagydíj maradt karrierjének legkiemelkedőbb napja, ami kis híján az ő győzelmével ért véget!
Abban az évben egy Cooper-Climax T79-est vezetett, amivel az előkelő 5. helyre kvalifikált, megelőzve olyan későbbi és korábbi bajnokokat is, mint Surtees, Rindt, Stewart és Graham Hill. A rajtnál ugyan visszaesett a 10. helyre, de a futamon aztán az előtte állók közül többen is bajba kerültek kicsúszások és műszaki hibák által. Love a 80 körös futam 61. fordulójában hirtelen az élen találta magát, miután az addig vezető Denny Hulme fékei tönkrementek, és magabiztosan haladt a valószerűtlen győzelem felé, amikor az ő autóját is utolérte a baj: egy nem tervezett üzemanyagfelvétel miatt hét körrel a vége előtt szüksége volt egy bokszkiállásra, amivel átadta a vezetést Pedro Rodrigueznek, de ő maga így is bejött az előkelő második helyre, ezzel megszerezve az afrikai kontinens első F1-es dobogóját.
A későbbiekben ekkora feltűnést már nem tudott kelteni nemzetközi porondon, de otthonában, Bulawayóban így is sikeres utóéletet élt, saját versenycsapatát és egy Jaguar-kereskedést is felállítva, miközben Zimbabwe kivívta függetlenségét. 2005-ben, 80 éves korában, rákban hunyt el.