F1
2016. december 28. szerda, 11:35
Max Verstappen hamar az egyik legrettegettebb rivális lett az F1-es mezőnyben, de csapattársa, Daniel Ricciardo különösebb aggodalom nélkül veszi fel ellene a kesztyűt, amihez a Red Bull is asszisztál.
Az élmezőnyben többeknek is meggyűlt már a baja 2016 során az ütőképes autót kapó fiatal holland pilótával: emlékezhetünk, hogy Nico Rosberg és a két Ferrari-pilóta is sűrűn összetalálkozott vele a pályán. Ricciardo is megvívott már vele néhány csatát, amelyek közül a sepangi ráadásul a győzelemért folyt, de az ausztrál úgy érzi, hogy képes kezelni a helyzetet a sztárolt csapattársa mellett is. Véleménye szerint, ha továbbra is mindketten tisztelettel tekintenek egymásra, akkor kapcsolatuk több együtt töltött évet is átvészelhet.
„Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni, de már idén is bőven volt csatánk egymással. A malajziai volt közülük a legjelentősebb, hiszen az a győzelem sorsáról döntött, és azt Max is remekül kezelte, nem látszott rajta a sértődöttség” – idézi a Sepangban felülkerekedő Ricciardót a Motorsport.
„Az eddigiek alapján szerintem képesek vagyunk férfiként kezelni a rivalizálásunkat, megvan köztünk a szükséges tisztelet. Néha legyőzött engem, és az persze nyugtalanított, hiszen nem szeretek veszíteni. De olyankor elismertem, hogy kiválóan vezetett és megtette, amit kellett.”
„Szerintem rendben leszünk, ha észszerűen állunk hozzá a helyzethez, képesek vagyunk elismerni a vereséget és tanulni belőle, néha pedig kimondani, ha aznap a másikunk végezte a jobb munkát. Sohasem könnyű elfogadni a vereséget, de megoldjuk.”
Míg a Mercedesnek az elmúlt három év során nem mindig sikerült megakadályoznia, hogy pilótáik tönkretegyék egymás versenyét, Ricciardo szerint a Red Bull bölcsen áll hozzá kettőjük rivalizálásához.
„Érzésem szerint eddig a Red Bull is jól kezelte a helyzetet. Ha egymás mellé kvalifikáltunk, csak annyit mondtak, hogy óvatosak legyünk az első kanyarban és ne tegyük tönkre egymás versenyét. Ezen túl azonban szabadon versenyezhettünk és harcolhattunk egymással, feltéve, hogy nem koccanunk össze. Ugyanúgy támadhattunk vagy védekezhettünk egymás ellen, mint bármely más ellenfelünkkel, de persze egy kicsivel több tisztelet mellett, hiszen tudtuk, hogy ha kárt teszünk egymás autójában, akkor azt a 6-700 embert hagyjuk cserben, akik a csapatért dolgoznak” – mutatott rá.
„A Red Bull jól ráérzett erre az egyensúlyra. Én mindenesetre sohasem féltem csatába bonyolódni Maxszel, a csapat sohasem szólt ránk, hogy ezt vagy azt nem tehetjük. A hozzáállás tehát megfelelő, és ezt kellene folytatni a továbbiakban is.”
Az energiaitalos istálló korábbi állítása szerint még két évig, azaz 2018 végéig szerződéssel rendelkeznek mindkét versenyzőjükkel, idei formájukat látva pedig nem is meglepő, hogy minél tovább szeretnének kitartani a jelenlegi páros mellett.