F1
2016. október 22. szombat, 21:35
Daniel Ricciardo a körülötte állóktól eltérő gumiválasztásától reméli, hogy belezavarhat majd a Mercedesek csatájába. Nico Rosberg eközben nem tulajdonít nagy jelentőséget a vereségnek, hiszen tudja, hogy a startnál még minden megváltozhat.
Bár Ricciardo az, aki a hagyományos taktikát választva a leglágyabb abroncsokkal fogja megkezdeni a vasárnapi futamot, ezúttal mégis ő számít a kakukktojásnak az első két rajtsorban, hiszen a Mercedesek és csapattársa, Max Verstappen is a lágyakat választották ehhez a Q2 során. Az ausztrál azonban nem tart attól, hogy a szuperlágyak gyors kopása már az elején megnehezítheti a versenyét, elmondása szerint saját döntése volt ez a taktikai húzás.
„Nem aggódok, a kezdetektől tudtuk, hogy ezt így fogjuk csinálni” – felelete Ricciardo a sajtótájékoztatón. „Max hajlott rá, hogy a lággyal próbálkozzon, én viszont kicsit jobban éreztem magam a szuperlágyakon ma délelőtt a hosszabb etapom során – ez állt a döntés háttérben. Persze remélem, hogy majd egy kicsit jobb tapadásom is lesz emiatt a rajtnál. Nem vagyunk túl közel a Mercedeshez, de számítottunk is rá, hogy nagyon nehéz lesz őket legyőzni. A Ferrarihoz képest viszont egészséges előnnyel rendelkezünk.”
Dacára annak, hogy Hamilton már három győzelmet számlál Austinban, még csak most rajtolhat majd először az első rajthelyről a pályán. A brit tudja, mindenképpen le kell győznie csapattársát bajnoki reményeinek életben tartásához.
„Elképesztően érzem magam, ez az első pole-om itt sokévnyi próbálkozás után. Először is a közönségnek szeretnék köszönetet mondani, nagyra értékelem, hogy micsoda energia áramlott belőlük, amikor a levezetőkörben hallottam őket. Keményen dolgoztunk az elmúlt pár hétben, hogy több területen is javuljunk, és most jó érzés újra itt lenni a csúcson” – felelte Hamilton.
Nico Rosberg mindkét Q3-as körében az első szektorban veszítette a legtöbb időt Hamiltonhoz képest, de tudja, hogy a második rajthelyről is minden esélye megvan még a győzelemre – Suzukában is ezt mondta, és ott ez be is igazolódott.
„Semmi konkrét nem történt, egyszerűen csak jobban szerettem ma a második és a harmadik szektort, Lewis pedig gyorsabb volt nálam az elsőben, ennyi az egész. Mindenesetre jónak tartottam az utolsó köröm, én magam elégedett voltam vele. Persze bosszantó volt, amikor aztán az egyik kivetítőn láttam, hogy Lewis áthaladt a célvonalon és legyőzött, de ez már csak így megy néha. Egyébként pedig idén is többször bebizonyosodott, hogy az időmérő nem bír olyan óriási fontossággal, szóval a második helyről is jó esélyeim lesznek holnap” – bizakodott a német.