Rio16 – 5. Öt nap, öt arany, ötödik hely!

Megállíthatatlan a magyar küldöttség, gyönyörűen búcsúzott egy legendás biciklis, megvan az olimpia leglököttebb úszója, beszólt a kardozónk a bíróknak, mókás fickó jelent meg az egyik medencében, a másik meg zöld lett.

Kesjár Csaba-emlékérem a nap magyarjának: Szilágyi Áron

Bizonyos sportágakban egyáltalán nem megy ritkaságszámba az olimpiai címvédés: gondoljunk csak az úszásra, atlétikára vagy épp a kajak-kenura. A vívás nem ezek közé tartozik, sokszor ismételt közhely, de igaz: egy olimpián a „nyers” tudásnál sokkal többet számít, hogy az adott versenynapra ki hogy tudja összerakni magát, mennyire koncentráltan tudja végigcsinálni a győzelemről döntő pár órát, hiszen egy pillanatnyi megingás elég ahhoz, hogy véget érjen az álom – gondoljunk csak Imre Gézára. Férfi kardvívásban mindeddig négy alkalommal sikerült a bajnoknak megvédenie címét, közülük ketten magyarok voltak. Tegnap ezek a számok ötre, illetve háromra módosultak: Szilágyi Áron London után ismét a csúcsra ért. Kissé másmilyen aranyérem volt ez, mint négy éve, akkor tulajdonképpen egy pillanatig nem fért kétség a magyar fiú győzelméhez, ez viszont egy küzdelmesebb, harcosabb diadal volt, ám a kulcsfontosságú pillanatokban nem remegett meg a keze, így az ötödik napon megszerezte Rio ötödik magyar aranyérmét. Apropó, tudjátok, ki volt az utolsó vívó, aki bármilyen egyéni számban megvédte bajnoki címét: Nagy Tímea 2004-ben, Athénben.

szilagyi

Juan Manuel Fangio-trófea a nap legjobbjának: Fabian Cancellara (Svájc)

A veterán svájci kerékpáros, az egyéni időfutam pekingi aranyérmese és négyszeres világbajnoka 2010 óta nem tudott ilyen rangú nemzetközi versenyt nyerni hazája képviseletében. A tavaly több sérüléssel és egészségi problémával küzdő sportoló 2015 novemberében jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó szezonja, de az olimpián még egyszer szeretne elindulni. Az 54 és fél kilométeres versenyen az esélyesek közé sorolták, de nem ő volt a legnagyobb favorit. Ezzel azonban nem nagyon foglalkozott: miközben a 2. és az 5. helyezetett mindössze 23 másodperc választotta el egymástól, ő egymaga negyvenhét szekundummal verte az ezüstérmesként befutó holland Dumoulint. Pár hónappal sisakja szögre akasztása előtt Spartacus egy nap erejéig még egyszer utoljára a világ leggyorsabb kerékpárosa lett. Alighanem karrierje legfontosabb napján.

cancellara

Peter Collins-medál a sportszerűségért:

Így vigasztalták a brit rögbisek az argentinokat, miután alapos verést mértek rájuk:

Max Verstappen-érem a nap felfedezettjének: Kyle Chalmers (Ausztrália)

A férfi 100 méteres gyorsúszás az olimpiai úszóversenyek talán legnagyobb figyelemmel kísért száma: olyan versenyzők szerepelnek a győztesek listáján, mint Mark Spitz, Matti Biondi, Alexander Popov vagy Pieter van den Hoogenband, hogy csak néhányat említsünk a legnagyobbak közül. Hozzájuk csatlakozott most a köztudatba a tavalyi szingapúri junior-vb-n berobbanó 18 esztendős ausztrál, aki tavaly még hazája vegyesváltójába is csak a felnőtt vb előfutamában fért be, a döntőbe már nem. Ezek után valószínűleg mindenhová be fog férni…

chalmers

Michael Andretti kesztyűje a nap csalódásának:

Elsősorban az ökölvívó-szövetség csalódhatott nagyot, akik hiába akarták profik beengedésével színesíteni a tornát, a második forduló végére egy sem maradt versenyben közülük. Különösen kellemetlen az ex-IBF-világbajnok thai Ruenroeng kiesése, akit harmadik földre kerülése után a mérkőzésvezető kényszerült leléptetni.

ruenroeng

Neil Horan-emléktábla a nap hülyéjének:

Törölközővel a nyakán rohant a pályára az egyiptomi kéziválogatott egyik cserejátékosa, ezzel veszélybe sodorta csapata történelmi, Svédország felett aratott 26-25-ös győzelmét. A svédek ugyanis megóvták a meccset a ruházati előírások megsértése miatt, s bár a siker esélye nagyon csekély, súlyos hiba volt egy ilyen ostobasággal kockáztatni a sikert.

Kettős diffúzor – avagy a fiú, aki csalást kiáltott: Nacif Elias (Libanon)

A brazil származású judokát argentin ellenfelén bemutatott, illegálisnak ítélt fogásáért leléptették, amit nem volt hajlandó elfogadni, a döntés kihirdetését követően nem fogott kezet ellenfelével, nem hajolt meg, lerohant a tatamiról és a kamerába kiáltott: „Megloptak, ez nem judo!” Az ebben a sportágban különösen súlyos sportszerűtlenségért csak azért nem a nap hülyéje díjat adjuk át neki, mert később példaértékűen tette jóvá cselekedetét: felment az üres tatamira, s bűnbánóan meghajolt a küzdőtér, a bírák és a közönség előtt.

elias

Palik László-medál a nap kommentátori megnyilvánulásáért:

Egészen pontosan egy szakkommentátort illet az elismerés, a pár nappal korábban olimpiai ötödik helyet szerző Ungvári Miklós a következő szavakkal kommentálta Tóth Krisztián kiesését: „Basszus, ne!”

elias

Kai Ebel meghozta a nap hírét:

Az olimpiára ma 112 év után visszatérő golf versenyeinek helyszínén külön személyzet gondoskodik majd arról, hogy a vadállatok ne zavarják meg a versenyt. Hogy milyen állatok? Áh, semmi komoly: vízidisznók, krokodilok, óriáskígyók…

diszno

Taki Inoue sushija a nap szerencsétlenének: Robel Kiros Habte (Etiópia)

Persze ez egy kis indoklásra szorul: rögtön az elején bocsássuk előre, senkinek nem juthat eszébe ilyen szavakkal illetni azokat az egzotikus országokból érkező sportolókat, akik az olimpiai szellemnek megfelelően csupán a részvételért vesznek részt a játékokon, sokszor megmosolyogtató eredményekkel. Ők hősök, az olimpizmus úttörői, nem szerencsétlenek. A 100 gyorson 18 másodpercet kapó köpcös etióp azonban mégis rászolgált erre a címre, méghozzá azzal, hogy elvette a lehetőséget az indulástól egy olyan honfitársa előtt, aki valóban hazája leggyorsabb úszója – ő ugyanis biztos nem az. Hogy hogyan sikerülhetett ez neki, hogy kaphatta meg ő a szabadkártyát? A válasz sajnos roppant egyszerű: édesapja az ország úszószövetségének elnöke…

rabte

Vladimir Rys-életműdíj a nap fotójáért:

Nagy visszhangot kiváltva bezöldült a műugrómedence – a pólósoké ekkor még tartotta magát, de mostanra a hírek szerint az is elkezdte változtatni a színét.

zoldmedence

Eddie Jordan-különdíj a nap interjújáért:

Csak tegnap látott napvilágot ez a hétfő hajnali videó: a 100 méteres hátúszásban bronzérmet szerző kínai Fu Jüan-huj nemes egyszerűséggel nem tudott róla, hogy harmadikként csapott célba, s elmondta, mennyire szeretett volna érmet nyerni. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a riportertől megtudta, hogy ez sikerült is neki. A videóhoz érdemes bekapcsolni az angol feliratot!

Persze hogy Fu nem egészen normális, azt az indexes kollégák által meglelt tavalyi kép is jól bizonyítja:

fu

„Hova tűnt Damon Hill”-emlékposzter a nap meglepetésének: Hszüncsao Cseng (Kína)

A gyakorlatilag semmilyen komoly eredménnyel nem rendelkező, teljesen ismeretlen 90 kilogrammos judoka fogta magát, és elindult. Először 43 másodperc alatt földhöz vágta az olimpiai aranyérmes és háromszoros világbajnok Iliasz Iliadiszt, majd 48 alatt lerendezte a szintén éremesélyes Tóth Krisztiánt. A harmadik körben az Európa-bajnok svéd Nyman ellen már „megizzadt”, ez a menet több mint másfél percig tartott, mielőtt újabb ippont mutatott be. A későbbi bajnok japán Baker aztán megállította, s végül „csak” harmadik lett, de számára ez a bronz felért egy győzelemmel.

cseng

Jacques Villeneuve-platinalemez a nap megmondóemberének: Decsi Tamás (Magyarország)

„Nagyon szerettem volna győzni, és úgy is éreztem, hogy jól is megy a vívás. Sajnos nem mindig értettünk egyet a román zsűrielnökkel a találatok megítélésében. Ő már régi mumusom, valószínűleg nem kedvel engem, bár ezt igyekeztem kizárni. Kovaljov visszaadott nekem egy találatot, amiről tudta, hogy becsalták a javára, erre mondtam, hogy oké, egyet visszaadtál, de mi lesz a másik öttel?! Persze nem várhatom el azt sem, hogy akár egyet visszaadjon” – nyilatkozta a magyar kardozó a feszült hangulatú, 15-10-re elveszített Kovaljov elleni asszóról.

Sebastian Vettel mutatóujja a nap mozdulatáért: Nijat Rahimov (Kazahsztán)

Így ünnepelt győzelme után az újdonsült olimpiai bajnok és világrekorder:

Michael Schumacher-díj a nap rekordereinek:

Megvan a kilencedik versenyszám, ahol világrekord született Rióban, rögtön kettő is: a 77 kilogrammos férfi súlyemelőmezőnyben a kínai Lü Xiaojun 177 kilogrammot szakított, a kazah Nijat Rahimov pedig 214-et lökött – az összetett csúcs viszont megmaradt, ezt előbbi tartja 380-nal. Most csak 379-ig jutott, s ez kevés volt a győzelemhez.

Michelisz Norbert sisakja a nap további magyarjainak:

A nap legnagyobb sikerét a már említett Szilágyi Áron mellett a női 4×200-as gyorsváltó érte el, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Késely Ajna összeállításban. Telegdy Ádám a 19., Földházi Dávid pedig a 22. helyen zárta a 200 méteres hátúszást, Verrasztó Dávid visszalépett a 200 vegyestől, míg 200 mellen Sebestyén Dalma és Sztankovics Anna egymástól három századra a 19-20. helyen végeztek.

valto

Tátrai Miklós a 34. helyen zárta az 50 méteres pisztolylövészetet 41 indulóból, Mohamed Aida és Knapek Edina hamar kiestek a tőrözők közt, akárcsak Decsi Tamás kardvívó a már említett orosz elleni meccsen. Szintén megemlékeztünk Tóth Krisztián judoka búcsújáról, akit a nap meglepetésembere vágott földhöz.

A vízilabda-válogatott harmadik meccsét sem tudta megnyerni, 8-8-ra végeztek a görögök ellen, de így is jobban állnak, mint a szerbek, akik a következő meccsen akár el is búcsúzhatnak az olimpiától.

Brawn bácsi érkezik a nap statisztikájával:

Ha Michael Phelps ország lenne, a 34. helyen állna az olimpiák összesített éremtáblázatán, közvetlenül megelőzve Argentinát, Ausztriát és Jamaicát.

phelps

Számítás kérdése – szerintünk „csak” a 34. helyen áll…

A bajnoki pontverseny állása:

Magyarország továbbra is szenzációsan szerepel, hiszen az éremtáblázat ötödik helyét foglalja el az élre visszaálló Egyesült Államok, Kína, Japán és Ausztrália mögött. Immár 28 olimpiai küldöttségnek van aranyérme, köztük a független sportolóknak – ők azok a kuvaitiak, akik országuk kizárása miatt az olimpiai zászló alatt kényszerültek indulni. Az arannyal nem rendelkező országok közül Észak-Korea áll a legjobban két ezüst- és két bronzéremmel, míg összesen 51 nemzet gyűjtött már be valamilyen színű medált Rióban.

eremtabla

Kire figyeljünk ma, a játékok 6. napján?

Mindenekelőtt a cselgáncsozó Joó Abigélre, aki első meccsét már meg is nyerte e sorok írásának pillanatában. Miskolczi Julianna 50 méterről lő puskával, Cirjenics Miklós a 100 kilogrammosok közt judózik, Sárosi Laura hosszú idő után első magyarként tollaslabdázik, kormányos nélküli kettesünk a B-döntőben indul, folytatják vitorlásaink, a női csapat Spanyolország ellen pólózik, este pedig rengeteg úszóért szoríthatunk: 50 gyorson Takács Krisztiánnak, 800 gyorson Kapás Boglárkának és Risztov Évának, 100 pillangón Cseh Lacinak és Pulai Bencének, 200 háton pedig az újabb aranyra törő Hosszú Katinkának és György Rékának.

cseh

Hall of Fame:

1. SZÁSZ EMESE (párbajtőr)
1. HOSSZÚ KATINKA (400 vegyes)
1. HOSSZÚ KATINKA (100 hát)
1. HOSSZÚ KATINKA (200 vegyes)
1. SZILÁGYI ÁRON (kard)
2. Imre Géza (párbajtőr)
3. Kenderesi Tamás (200 pillangó)
4. Kapás Boglárka (400 gyors)
5. Sidi Péter (légpuska)
5. Ungvári Miklós (judo, 73 kg)
6. Női 4×200-as gyorsváltó

Forrás: www.formula.hu – RSS