F1
2016. október 23. vasárnap, 11:36
Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi
Carlos Sainz révén az egyik Toro Rosso ott van az első tízben az F1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzésén. A spanyol rendkívül boldogan nyilatkozott az esemény után.
Miután szombaton bejelentették, hogy Danyiil Kvjat is marad 2017-ben a csapatnál Sainz csapattársaként, a Toro Rosso a kvalifikáción is jól szerepelt. Különösen igaz ez a fiatal spanyolra, aki az első tízbe verekedte magát Austinban.
A 22 éves pilóta nem tudta elrejteni örömét a kvalifikációt követően: „Nem lehetne jobb érzésem annál, amit a szombati időmérő után éreztem!”
Sainz szerint felejthetetlen kört rakott össze az időmérő második szakaszában: „Egy elég bonyolult harmadik szabadedzést követően, ahol nem tudtam normális időt futni két defekt miatt, hirtelen nagyszerű kört sikerült összerakni a második szakaszban, és az, hogy bejutottam az első tízbe, rendkívüli érzés. Nagyon boldog voltam, amikor megmondták a pozíciómat a rádióban!”
A spanyol pilóta célja a pontszerzés lesz a futamon: „Biztos vagyok benne, hogy a csapat is elégedett, és erre volt szükségünk ezután a néhány kemény hétvége után. Erre a szombatra mindig emlékezni fogok a 2016-os szezonból! Vasárnap kemény versenyünk lesz, de megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és a pontokért harcolni.”