Sainz: Nagyon csalódottak vagyunk az eddigiekkel

F1

2016. május 8. vasárnap, 11:08

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Toro Rosso fiatal spanyol F1-es pilótája szerint most kell megnyomnia magán a „reset” gombot és bízik benne, hogy a riválisok motorja nem lesz lényegesen erősebb a folytatásban.

Carlos Sainznak nem igazán sikerült jól a tavalyi szezonja, újoncként többször volt balszerencséje és bár a tempója közel volt Max Verstappenhez, pontokban jócskán elmaradt csapattársától. Franz Tost többször is elmondta, hogy fiatal spanyol pilótájától sokkal jobb teljesítményt várhatunk idén – ez azonban egyelőre nem történt meg. 

„Nem takarózunk, mi nagyon csalódottak vagyunk az első négy futam alakulása után” – nyilatkozta Sainz. „Én személy szerint amiatt, mert Ausztráliában szerintem több pontot is szerezhettem volna, Bahreinben pedig hiába volt meg a tempónk, mégis fel kellett adnom a futamot a Perezzel történt ütközésem miatt” – magyarázta a spanyol.

Sainz_1

„Kína volt a legtisztább futam eddig és Oroszországban a történtek tükrében több pontot kellett volna szereznünk. De mindegy, ez van, a szezon hosszú része áll még előttünk. Remélhetőleg a többi istálló nem jön nagy motorfejlesztésekkel Barcelonába és harcban lehetünk még bárkivel” – utalt arra, hogy a Toro Rosso az idei szezont ugyanazzal a specifikációjú, tavalyi Ferrari-motorral teljesíti.

„Számomra most kell megnyomni a ‘reset’ gombot. Ami eddig történt, az is része a szezonnak, de remélem, hogy Barcelonától ismét a nulláról indulhatunk bizonyos értelemben. Erősebb a csomagunk az európai futamokra szerintem és azokra a pályákra, ahol hosszúak az egyenesek, nagyon várom ezeket, mert szerintem emelhetünk a tempón, szerezhetünk jó pár pontot, amelyeket nem szereztünk meg az első futamokon”.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: