Sajtó: Leigazolta Massa utódját a Williams

F1

2016. szeptember 21. szerda, 12:16

Szerző: Strommer Benjamin

A még mindig fiatalkorú Lance Stroll 20 millió dollárt fizetett ki azért, hogy a világ számos versenypályáján tesztelgessen a Williamsszel: minden jel arra mutat, hogy ő lesz a csapat következő évi F1-ese.

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Williams nemsokára 18 éves fejlesztőpilótája, Lance Stroll a csapat versenyzője lesz 2017-ben. A finn Turun Sanomat értesülései szerint a kanadai pilóta már alá is írta szerződését a grove-i istállóval, melynek értelmében ő lesz Valtteri Bottas csapattársa a következő szezonban. A kontraktus magába foglalja, hogy a fiatal versenyző évi 35 millió dollárt fizet üléséért.

Nem csak ez alapján tűnik erősen valószínűnek, hogy a Formula-3 éllovasa lesz a Williams új pilótája, az F1-es szakújságíró, Joe Saward blogján arról írt, hogy Stroll az éles bevetés előtt 13 000 kilométer tesztet fog teljesíteni a csapat 2014-es autójában, munkáját pedig minden egyes helyszínen Gary Paffett, az istálló másik tesztpilótája fogja segíteni. A joeblogsf1 megemlítette, hogy a jelzés nélküli autót a Hungaroringen látták múlt héten, a napokban pedig Ausztriában fog feltűnni. A teszteket a világ minden pontján tartják, a szerző feltételezése szerint Austin, Interlagos, Abu Dhabi, Bahrein, Malajzia és Suzuka is az ambiciózus kanadai állomása lehet.

Saward arról is beszámol, hogy az intenzív tesztsorozatért – valamint természetesen az egyéb jogokért, például szimulátor használatáért, amihez a kanadai a Williams tagjaként idén hozzáfér – 20 millió dollárt (az egész éves ülés árának több mint felét!) fizette ki a Stroll-família, és ennek köszönhető, hogy a Williams a 2016-os év első felét pénzügyi haszonnal zárta.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: