F1
2016. március 10. csütörtök, 19:45
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Otmar Szafnauer szerint a Force India harcba szállhat a Red Bull-lal és a Williamsszel is, idén több F1-es dobogót szeretnének megszerezni – az új fejlesztésekkel hamar előállnak.
A Force India irányelve nagyjából az volt a 2016-os szezonra, hogy továbbfejlesztik a 2015-ös autót, majd meglátják, ez mire elég és ennek fényében dolgoznak tovább vagy ezen, vagy már 2017-re készülve. A tesztek azonban nagyon jól sikerültek az istálló számára, több remek köridőt is fel tudtak mutatni Hülkenbergék, így a vezetőség szerint érdemes foglalkozni az idei projekttel is.
„Úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk messze attól, mint ahol abbahagytuk az előző szezont. Szerintünk az elérni kívánt zónában vagyunk, ami mindenképpen jó úgy, hogy minden olyan fejlesztést megtartottunk és kihasználtunk, amit a tavalyi szezon második felében megcsináltunk” – nyilatkozta Otmar Szafnauer a Motorsport.comnak. „Jönnek az újításaink már rövid távon is, Bahreinben és Barcelonában, ezt követően pedig már jól kell állnunk a teljesítményt illetően” tette hozzá a Force India vezérigazgató-helyettese.
Szafnauer a pilótapárosukkal is maximálisan elégedet. „Van két tapasztalt versenyzőnk, úgyhogy akár a nagyobb csapatoknak is kihívást jelenthetünk majd, például a Red Bullnak és a Williamsnek. Nico és Checo is pályafutásuk csúcsán járnak, jól ötvözik a fiatalságot és a tapasztalatot, már kellően sok futam van a hátuk mögött.”
A célokkal kapcsolatban is elég konkrét dolgokat fogalmazott meg a szakember. „Nyilván, ha megtartjuk az ötödik helyünk, az is jó eredménynek számítana. A célunk viszont az, hogy egynél több dobogót szerezzünk meg és ha ezt, valamint az ötödik helyet is teljesíteni tudjuk, akkor a negyedik pozíció sem lesz messze.” A jól sikerült tesztekről is ejtett néhány szót. „Tavaly csak két napot tudtunk tesztelni, míg idén kihasználtunk minden napot és sokat tanultunk ez idő alatt. Ez meglátszik a teljestményünkön.”