Todtot nem hatja meg a rádiózás miatti panasz

F1

2016. június 21. kedd, 19:19

Az Európa Nagydíj után többen is kritikával illették a pilóták csapatrádión történő segítésére vonatkozó korlátozásokat. Az FIA elnöke szerint a segédeszközök a közutakra valók, nem az F1-be.

A bakui futamon Lewis Hamiltonnak és Kimi Raikkönennek is komolyabb fejtörést okozott, hogy nem tudta, milyen opciót kell átállítania a kormányon ahhoz, hogy autója jobb teljesítményen működjön. A leintés után a történtekre reagálva nem csak a Mercedes és a Ferrari vezetői, de más pilóták, így Fernando Alonso és Sebastian Vettel is felszólaltak társaik érdekében, hangoztatva, hogy a kifinomult technológiák mellett badarság elvárni a pilótákról, hogy versenyzés közben is a beállítások járjanak az eszükben.

ClfSZEnXEAE7p4n

Az FIA elnöke, Jean Todt fülébe is eljutott az F1 mezőnyének legújabb problémája, de nem érzi úgy, hogy indokolt lenne enyhíteni a szabályozást – elvégre egy évvel ezelőtt még maguk a csapatok is a tilalom mellett álltak ki.

 „Mindig is azt tartottuk, hogy el kell távolítanunk a sportból az úgynevezett versenyzői segítségeket. Rendben van, ha segíteni akarjuk a sofőröket, de tegyük azt meg a közutakon” – mondta Todt. „A szabály egyöntetű támogatást kapott. Az volt a kérés, hogy a versenyzőknek adott mindenféle segítséget távolítsunk el, és ez is része ennek.”

„Mondhatjuk talán, hogy az autók túl összetettek, de éppen most ért véget egy 24 órás verseny, ahol az autók szintén egyre komplikáltabbakká válnak. A csapatok és a versenyzők feladata, hogy dolgozzanak ezen, és ezáltal a lehető legjobb teljesítményt érjék el.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: