Új motorral tör az élre Kazár Miklós

Rali

2016. szeptember 5. hétfő, 12:23

Szerző: Molnár László

Noha eddig ez az év nem kifejezetten a tervek szerint alakult Kazár Miklós számára, ám úgy tűnik, végre minden a rendes kerékvágásba kerül. Egyrészt az elmúlt hétvégén „vendégnavigátorral” megnyerte a Borsodnádasd Ralit a Pro Racers versenyzője, másrészt végre megérkezett autójába a Ford Fiesta új, M-Sport fejlesztésű motorja, amivel már győzelmi esélyekkel szállhat harcba a Kazár Miklós, Ferencz Ramón kettős a hétvégi bajnoki folytatáson, a Kassa Ralin.

Nagyon kellett már a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnokának, hogy az idei, nem éppen a tervek szerint alakult idényben végre megérezze a győzelem ízét. Kazár Miklós lelkének nagyon jót tett, hogy ezúttal vendégnavigátorral, Begala Tamással a jobb egyben sikerült megnyernie hatalmas csatában a 2016-os Integra Borsodnásad Ralit. A Ford Fiesta R5-ös ezúttal hiba nélkül teljesítette a szakaszokat, így idén az első sikerét aratta vele a miskolci versenyző. Mint kiderült, öröme kettős, ugyanis a verseny megnyerésén túl jól sikerült a fél éve várt új fejlesztésű M-Sport motor premierje is, így a jóval erősebb autóval akár komoly győzelmi esélyekkel várhatja a bajnoki folytatást, amit a hétvégén rendeznek Kassán.

2016-Borsodnádasd-kazár miklós2

– Teljesen elégedett voltam Tamással, nagyon köszönöm a munkáját, hiszen hibátlanul diktálta az itinert élete első navigálása alkalmából. Ami még ennél is nagyobb öröm számomra, számunkra, hogy végre megérkezett az új motorunk, amely már elég erős ahhoz, hogy visszakerülhessünk oda a bajnokság következő futamán, ahova valók vagyunk: az élmezőny elejére. Hatalmas élmény volt ezzel versenyezni, hiszen minden kigyorsításkor sokkal jobban teljesít, mint a korábbi erőforrásunk. Nagyon bízom abban, hogy már a hétvégi Kassa Rallye-n bizonyíthatjuk mindenkinek, nem felejtettünk el vezetni – jelentette ki Kazár Miklós, aki a bajnoki futamon, Kassán természetesen a jól megszokott partnerével, Ferencz Ramónnal áll rajthoz. 

Forrás: www.formula.hu – RSS