Verstappen: Közel lehettem volna Nicóhoz

F1

2016. július 23. szombat, 20:09

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A Red Bull fiatal holland F1-ese szerint roppant balszerencsés körülmények között szalasztotta el az utolsó gyorskör lehetőségét az időmérőn – pedig azzal akár a pole-ra is esélyes lehetett volna…

Rendkívül akciódús két órát hozott a 31. Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelynek a végén elsősorban Nico Rosberg gyanús pole-pozíciós körére helyeződött a figyelem. Pedig egy sorral hátrébb is érdekes események zajlottak: Max Verstappen ugyanis csupán egy hajszállal maradt le arról, hogy még egy utolsó gyorskört futhasson a Q3-ban, mivel azonban a Red Bull pilótájának már ezt megelőzően belengették a kockás zászlót, nem volt lehetősége javítani.

verstappen-hungaroring-dppi

„Úgy gondolom, kicsit balszerencsés voltam azzal, hogy egy vagy talán két másodperccel lecsúsztam róla, mivel természetesen mindenki visszavett az utolsó szektorban, és én voltam az utolsó autó” – magyarázta Verstappen, akit a Motorsport.com idéz. „Ezért próbáltam én is helyet hagyni magamnak, mert ha egyszer beragadok mögéjük, úgysem tudok javítani a köridőmön. Azt mondták a fülemre, hogy gyorsítsak, de beragadtam. Pech, de így is a második sorban vagyunk, szóval bármi elképzelhető vasárnap.”

A pontversenyben hatodik helyen álló holland egyébként a leintés ellenére sem vette el a gázt, s az első részideje alapján még akár a rajtelsőségre is lehetett volna esélye – igaz, azt ő is elismerte, hogy a Fernando Alonso megforgása miatt belengetett sárga zászló miatt ő sem tudott volna végül javítani:

„Amint leintettek a kockás zászlóval, úgy gondoltam, nyomom tovább, aztán meglátjuk, mi lesz, és rögtön fél másodperccel gyorsabb is voltam az első szektorban, szóval szerintem elég közel lehettem volna Nicóhoz. Persze ha felértem volna időben, akkor sem tudtam volna javítani a sárga zászlók miatt” – fogalmazott Verstappen.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: