Vettel címvédésre készül januárban

F1

2016. augusztus 24. szerda, 10:52

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Új helyszínen rendezik meg az idei Race of Championst – azaz tulajdonképpen idei nem is lesz, csak 2017. januári… A négyszeres F1-es bajnok mellett már két amerikai sztár is bejelentette indulását.

Sebastian Vettel tavaly hat csapatban elért győzelme után megszerezte első egyéni sikerét is a Race of Championson, a döntőben az immár négyszeres ezüstérmes (csapatban kétszeres bajnok) Tom Kristensent megelőzve. A következő, 2016-os versenyt valójában már 2017-ben rendezik, méghozzá első ízben az Egyesült Államokban: a Miami Marlins baseballcsapatának otthona, a Marlins Park fogadja a versenyzőket január 21-22-én – köztük Vettelt, aki bejelentette, hogy meg akarja védeni címét:

vettel_roc

„Nagyon örülök, hogy tavaly végre sikerült megnyernem az egyéni Race of Championst tavaly a londoni olimpiai stadionban, s alig várom, hogy megvédhessem a címem Miamiben. Minden versenyző erős, a legjobb amerikai NASCAR- és IndyCar-pilóták számára pedig minden bizonnyal extra motivációt jelent majd, hogy hazai közönségük előtt győzhessenek most, hogy első ízben országukba látogat az esemény.”

Sebastian Vettel mellett a két nagy amerikai széria egy-egy sztárja is bejelentette már részvételét a januári versenyen Ryan Hunter-Reay és Kurt Busch személyében.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: