Vettel: Csak a világbajnoki cím elég jó

F1

2016. március 7. hétfő, 20:17

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari német F1-es pilótája szerint ő és a csapat is csak az első hellyel lehet elégedett – úgy véli, hogy a saját elvárásai mindig magasabbak, mint a közvéleményé.

A közvélemény és a szakírók még a barcelonai tesztek eredményeit boncolgatják és latolgatják, hogy vajon lesz-e esélye a Ferrarinak megverni a Mercedest és az általános vélekedés az, hogy az olasz istálló közelített riválisához. Ennek tükrében természetesen nem is lehet más céljuk, mint a világbajnoki cím – ebben az esetben azonban elsősorban Sebastian Vettel neve kerül elő, Kimi Raikkönené nem igazán. Ahogy arra is sokan várnak, hogy végre bekövetkezzen egy Hamilton-Vettel csata az első helyért…

„Először is azt gondolom, hogy a saját elvárásaim mindig magasabbak, mint a kívülről érkezők” – nyilatkozta Vettel a német RTL-nek. „Másrészről viszont mindig nagyon pozitív azt hallani, hogy magasak az elvárások velünk szemben. Ez azt jelenti, hogy az emberek esélyesnek tartanak minket.” Vettel azt is megfogalmazta, hogy mivel lenne elégedett. „A célom egyértelműen az, hogy versenyeket nyerjek és világbajnok legyek. Semmilyen más eredmény nem számít elég jónak, de úgy gondolom, hogy nem csak nekem, de a csapatnak sem.”

Vettel_2

A konkrét érzéseiről nem beszélt bőven a német négyszeres világbajnok. „Úgy gondolom, hogy sok munkánk van még, de az alap nagyon jó, nagy lépést tettünk előre. Azt hiszem abban a helyzetben vagyunk, amelyben lenni szeretnénk, mivel a mi célunk természetesen a világbajnoki cím megnyerése.”

A Formula-1 világa szintén azt találgatja, hogy vajon versenyképes lesz-e a Ferrari. Felipe Nasr, a Sauber pilótája szerint az idei év hasonló lesz 2015-höz: „A világbajnoki cím Hamiltoné lesz, de Vettel ezúttal talán megelőzheti Rosberget.” Csapattársa, Marcus Ericsson viszont Vettelre teszt, szerinte a Ferrari pilótája lesz elöl, megelőzve a két Mercedest. A Williams versenyzője, Valtteri Bottas szerint a Ferrari gyors lesz, nem lesz könnyű megverni őket, de a Mercedes erősebb lehet. 

Már kevesebb, mint két hét – meglátjuk…

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: