Vettel elfogadná Ricciardót csapattársként

F1

2016. június 15. szerda, 12:20

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája beszélt a korábbi csapattársáról, Ricciardóról. A német a 26 éves versenyző erősségeit sorolta fel, és nem utasítaná vissza, ha újból egy istállónál dolgoznának.

Kimi Raikkönen helyére folyamatosan új név merül fel, hiszen a finn még nem egyezett meg a maranellóiakkal, hogy náluk folytatja-e a 2017-es szezont is az előző évekhez hasonlóan. A jelenleg Red Bullnál versenyző Ricciardót is szóba hozták az olaszokkal. Az ausztrál korábbi csapattársa, Vettel nyilatkozott a fiatal versenyző képességeiről.

A német pilóta így kezdte gondolatait a 26 éves ausztrálról: „Azt hiszem, határozottan fejlődik, és nagyon könnyű vele dolgozni, mert nem kell aggódni, hogy trükközne, saját játszmát indítana, vagy bármi olyasmit tenne, ami megzavarná a munkavégzést.” 

A négyszeres világbajnok az egy csapatban együtt töltött évre is visszaemlékezett: „Versenyeztem vele 2014-ben, és nem volt semmi problémánk egymással. Már azelőtt is ismertem őt, de nem az én dolgom, hogy csapattársat válasszak magam mellé. Kedvelem őt, erős versenyző, és nyilvánvaló, hogy remek szezont futott 2014-ben. A tavalyi és az idei évét egy kicsit nehéz megítélni, mert nem tudom, hogy mi folyik a Red Bullon belül, de abból, amennyit tudok, ő egy remek versenyző.”

Dppi_vettel_ricc_06.15.

Vettel így folytatta a két évvel ezelőtti szezonról gondolatait: „A 2014-es szezon már régen mögöttem van. Én másképp tekintek és emlékszek vissza rá, mint a többi ember, mert ők mindig csak a nyers eredményt látják. Ez egy egyszerű megközelítés, de nem mindig a legegyszerűbb – hasonló a szituáció ahhoz, mint amikor valaki első a tesztnapon, sok oka lehet annak az elsőségnek.”

A német a következőképpen zárta gondolatait: „De most az a legfontosabb, hogy hol vagyunk jelenleg. Folyamatosan próbáljuk csökkenteni a különbséget – ez a csapat fő prioritása.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: