Vettel szerint a türelem nem az ő erénye

F1

2016. szeptember 19. hétfő, 14:19

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari F1-es pilótája szerint csak akkor lehetnek elégedettek, ha nyernek, mert ez a céljuk és hisz abban, hogy a munka egy nap kifizetődik számukra. Bevallotta: szombaton elég mélyre került.

Sebastian Vettelt nem véletlenül választották a szavazók a Szingapúri Nagydíj legjobbjának, hiszen a német ferraris az utolsó helyről rajtolva lett ötödik egy olyan pályán, ahol borzasztóan nehéz előzni, ráadásul extra kavarodás sem segítette a felzárkózását. A négyszeres világbajnok természetesen elégedett is volt a vasárnapi eseményekkel.

vettel-ferrari-szingapúr

„Az biztos, hogy jó volt a stratégiánk és még nagyobb esélyünk lehetett volna egy biztonsági autós fázissal, de ez nem jött, úgyhogy az ötödik helyezés mindenképpen jó eredménynek számít” – értékelte a teljesítményét Vettel. „Ezt a csapatnak köszönhetem, az időmérő után elég mélyre kerültem. Az történt meg, amit senki nem akart, de meg kell vele birkózni és tovább kell lépni.”

„A rajtom nem volt különösebben jó, nem is erőltettem, mert volt előttem egy baleset. A legfontosabb, hogy az autó nem sérült meg, de az újraindítás után nem volt egyszerű munkára bírni az abroncsokat. A lágy keveréken voltam, sok időt veszítettem a Sauber mögött, nehéz volt előzni, de fontos, hogy életben maradtak a gumik. Amikor feltettük az utolsó ultralágyat, igazán megmutattuk a tempónkat, de a legvégén már előttem és mögöttem is nagy volt az űr” – magyarázta a német.

Hogy hogyan alakul a folytatás? Vettel hátránya jelenleg huszonhat pont a harmadik helyen álló Daniel Ricciardóval szemben, a Ferrari pedig tizenöt egységre van a Red Bulltól. „Tudom, hogy a türelem nem a ferrarisok legnagyobb erénye, nem is az én erényem, azért vagyunk itt, hogy nyerjünk és nem vagyunk elégedettek, amíg ez nem következik be. Azonban lépésről lépésre haladunk és ez egy nap ki fog fizetődni. Hiszek a csapatban és abban, hogy a jövőben jobbak lehetünk” – mondta Vettel.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: