Villeneuve visszatérne a Formula-E-be

Formula-E

2016. július 20. szerda, 07:45

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Katasztrofálisan végződött az 1997-es F1-es világbajnok próbálkozása az elektromos versenyszériában: ennek ellenére újra megmérettetné magát, csak nem olyan csapattal, mint legutóbb.

Nagy szenzációt jelentett, mikor tavaly nyáron kiderült, Jacques Villeneuve is ott lesz a Formula-E széria második szezonjának rajtrácsán – végül nemhogy az idényzárón, de már az évad közepén sem volt a mezőnyben. Mindössze három versenyen vett részt, elsőre 14., majd 11. helyet gyűjtött. A futamon, amely utolsójának bizonyult, időmérős balesete miatt nem tudott rajthoz állni.

A 45 éves Villeneuve, aki 2006 után versenyzett újra együléses autóval, a Formula-E weboldalának elmondta, a kudarc ellenére szívesen kipróbálná magát ismét a szériában: „Szeretnék visszatérni, a versenyzés élvezetes volt, a pályák bizonyos részei nagyszerűek – a malajziai őrületesen jó volt –, a bajnokság profi, kiváló csapat gyűlt össze versenyzőkből. Hasznos tapasztalat volt, remek lenne egy rendes lehetőséget is kapni.”

Felelevenítette az uruguayi bukást, amely végső soron arra késztette, hogy befejezze. „Valahogy el lett feledve, hogy a fékegyensúlyt az energia-visszanyeréssel állították be, és nem nélküle. Csak az időmérő után jutott eszünkbe, ami dühítő volt, mivel a csapatból valakinek egyértelműen gondolnia kellett volna rá, hiszen már egy év tapasztalattal rendelkeztek. De igazából nem is volt nagy ütközés, alig 70 km/h-nál történt, de az autó megsérült. Életem legkisebb balesete” – idézte fel Villeneuve, a csapat felkészületlenségét hibáztatva a történtekért, azét a Venturiét, amely az elmúlt szezonokból több dobogós helyet is fel tud mutatni.

Forrás: www.formula.hu – RSS