F1
2016. október 17. hétfő, 09:04
További részletek láttak napvilágot a várhatóan 2017-ben érkező új szuperautóról, amely az első olyan lesz, amibe ténylegesen egy Formula-1-es erőforrást helyeznek bele. A Mercedes vezetője máris izgatott.
A Mercedes pár hete, a Párizsi Autó Show során jelentette be, hogy a vállalatnál forradalmi lépésre készülnek azáltal, hogy egy az egyben ültetnek át egy ilyen alapvető összetevőt az autóversenyzés csúcskategóriájából a közúti közlekedésbe.
A modell a tervek szerint 2017-ben kerül ki az AMG kezei közül, ezzel téve emlékezetessé a fejlesztőrészleg fennállásának 50. évfordulóját. A legújabb kiszivárgott információk szerint az autó összekerék-meghajtású lesz, a némi módosításon áteső motorja pedig meghaladja majd az 1000 lóerős teljesítményt.
A munkálatokról először beszélt Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója. „Elképesztő, hogy végre beteszünk egy F1-es motort, egy igazi F1-es motort egy igazi utcai autóba. Ez nem csak egy az F1-eshez hasonlatos technológia lesz” – idézi az osztrák vezetőt az ESPNF1.
„Ha pedig az ember tényleges F1-es technológiát akar átültetni a közúti közlekedésbe, akkor nagyon komoly feladatba vágja a fejszéjét: képzeljük csak el azt, hogy milyen jelentős mértékű hűtésre van szükség. Az adatokra ránézve azonban rögtön libabőrös lettem. Egyelőre minden nagyszerű.”