Wolff: Talán Lewis a Red Bullnál akar versenyezni

F1

2016. november 27. vasárnap, 17:38

A Mercedes-főnök cseppet sem örül annak, hogy versenyzője végül megfogadta egy rivális csapatvezető tanácsát. Úgy véli, Hamilton nem tartotta szem előtt az istálló érdekeit.

Christian Horner vetette fel még a szezonzáró előtt – félig komolyan, félig talán viccként –, hogy Lewis Hamilton szándékosan lassíthatná a mezőny tempóját, ha azt akarja, hogy több autó is megelőzze Nico Rosberget. Vasárnap délután a brit pont ezzel a taktikával élt a futam második felében, olyan ügyesen manipulálva a versenytempót, hogy a két Mercedes, valamint Vettel Ferrarija és Verstappen Red Bullja szinte kígyóként futott célba, bár végső célját nem tudta elérni.

A nagydíj közben a Mercedes többször figyelmeztette rádión Hamiltont, emeljen a tempóját, mert így a győzelem kerül veszélybe. Előbb a brit versenymérnöke, majd Paddy Lowe technikai igazgató jelentkeztek be nála, eredménytelenül. A nagydíj után Lowe óvatosan nyilatkozott arról, mennyire lassíthatta csapattársát a brit, Toto Wolff motorsportfőnök azonban szigorúbb hangot ütött meg.

„Kicsit skizofrén helyzetben voltam. Egyrészt ott van az irányítás megszállottja, a csapatvezető, akinek van egy szabálykönyve, és ennek mindenki köteles engedelmeskedni. Másrészt ott van a versenyző bennem, ezért azt kérdeztem magamtól, mit kellene csinálnom” – idézi a motorsport.com Wolffot, aki ennek ellenére nem kímélte Hamiltont: „Két lehetősége volt, az egyik, hogy eltűnik a messzeségbe, és megmutatja, hogy ő a legjobb, a másik, hogy feltartja a csapattársát. Ő utóbbi mellett döntött.”

„Ezt értem a versenyzői látásmód alatt. Igen, eszembe jutott nekem és másoknak is. Christian Horner is pont erről beszélt a hétvége előtt. Ő Christian utasítását követte, talán az ő csapatában szeretne versenyezni. Láthatják, egyszer egyik, egyszer másik szemszögből nézem a dolgokat.”

„Teljesen elengedhettük volna a pórázt, kevesebb szabályt alkalmazhattunk volna, ennek következményeként azonban kisebb lenne a győzelmek száma, talán bajnoki címeket veszítenénk, mert más okos fickók is ülnek a bokszfalon” – magyarázta a csapatvezetői álláspontot Wolff. „Az évek során ugyanazt a filozófiát követtük, hogy nem avatkozunk be, amennyiben garantált a győzelem. Itt pedig a számításainkban eljutottunk odáig, hogy el fogjuk veszíteni a futamot, mivel Lewis egyre lassabb és lassabb volt.”

„Itt döntöttünk úgy, hogy beleszólunk, ő pedig úgy döntött, hogy semmibe veszi. Egy dolog merül fel: ez precedens lesz a jövőre nézve? Ezt kell mérlegelni, de alapvetően örömre van okunk. 19 futamgyőzelem és új világbajnok, a csapatban nagy a boldogság” – emlékeztetett az osztrák, hogy Hamilton engedetlensége sem homályosíthatja el a sikert. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: