Zűrös volt a délután Raikkönen számára

F1

2016. szeptember 2. péntek, 16:39

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari F1-es világbajnoka szerint a délelőtti szabadedzés nagyon jól sikerült, a délutáni viszont már kevésbé, az új motortól pedig nem kell sokat várni, mert csak nagyon apró előrelépést jelent.

Az Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésein jó tempót diktált a két Ferrari és viszonylag közel voltak a Mercedesekhez, az pedig egyértelműnek tűnik, hogy most gyorsabbak, mint a két Red Bull. Kimi Raikkönen azonban nem érzi úgy, hogy ez a frissített motor miatt van így.

Kimi_4

„Ez egy nagyon apró lépés, csak egy normális fejlesztés, minden területen próbálunk fejlődni és ez is ezek közé tartozik. Kis dolog, de jó irányba haladunk” – magyarázta a finn világbajnok a második szabadedzést követően. Hozzátette: semmi olyat nem tesznek be az autóba, amitől nem fognak fejlődni.

„Szerintem az első szabadedzés nagyon jól sikerült, a második már kevésbé, az új gumikkal, a sárga zászlókkal és az ehhez hasonló dolgokkal. Összességében nagyon rossz azért nem volt, úgy tűnik, hogy az autó rendben van, persze ahogy mindig, úgy most is van még min javítani, de elég jól kezdtük a hétvégét” – értékelte az Olasz Nagydíj első napját Raikkönen.

„Délután voltak kisebb problémáink az első abroncsokkal, valamiért volt bennük némi szakadás. Ezeket akartuk használni a hosszú etapon, de nem tudtuk, úgyhogy kicsit zűrösre sikerült, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnapi nap” – zárta mondandóját a Ferrari pilótája.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: