Gálos Roland kihagyja az országos bajnokságot

A bajai ökölvívó hiába szeretett volna részt venni a december 3-6-ig megrendezésre kerülő országos bajnokságon, egészségügyi problémák miatt ki kell hagynia a jövő heti versenyt.

Gálos Rolandnak először a kezével, majd a lábával kellett orvoshoz járnia. Az utolsó pillanatig szeretett volna harcba szállni a bajnoki címért, de végül egy fájdalmas döntést hozott. 

“Szeptemberben ment ki a bokám a vb-n és utána be volt kicsit dagadva. Később kiment az edzésen megint és akkor mentem el orvoshoz. Négy hétig nem edzhettem vele, kaptam bokarögzítőt. Körülbelül egy hete vették le. A bal kezemet egyszer megműtötték, de azóta is fáj. Most Kecskemétre járunk kezelésre, ahol ízületi folyadékkal töltik fel. Eléggé megviselt ez a hercehurca, mert szerettem volna ott lenni az országos bajnokságon. De most már próbálok előre nézni és a jövő évi versenyekre szeretnék koncentrálni.”- foglalta össze az elmúlt időszak történéseit Gálos Roland

 

Gálos Roland az 57 kg-os súlycsoport esélyeseként vágott volna neki a december 3-án kezdődő országos bajnokságon. Azonban így sem maradunk jó mérkőzések nélkül.

 

Fotó: Dobrádiné Irmai Zsófia

The post Gálos Roland kihagyja az országos bajnokságot appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS