Irány Cottbus

Míg a legtöbb tornász végzett a 2019-es versenyekkel, Vecsernyés Dávid már Cottbusban van az év utolsó versenyén. A Budapest Honvéd tornásza szeretne újra dobogóra állni.

Az európa-bajnoki bronzérmes tornász a német városba nem turistaként utazott.

“Ez az év utolsó versenye, ami még beleszámít az olimpiai kvalifikációba, hiszen a világkupa győztesek is kapnak 1-1 kvótát. Pénteken lesz a selejtező, vasárnap pedig a döntő. Az 5.8-as kiinduló pontszámú gyakorlattal indulok. A cél mindig az, hogy minél kevesebb hibával csináljam meg a gyakorlatot. Ha ez sikerült, akkor döntő, akár érem is lehet belőle. Mivel itt az év vége egyre kevesebben vannak az edzéseken. Sajnos nagyon nehéz, hiszen szinte egyedül edzek. Elég nyomott így a hangulat a teremben, de utoljára még felszívom magam, hogy egy jó eredménnyel zárhassam az évet. Cottbus után lesz két hét pihenőm, utána kezdem el ismét majd a tavaszi versenyekre a felkészülést.”

A cottbusi olimpiai kvalifikációs világkupa pénteken a selejtezőkkel kezdődik. A nyújtó döntőt  pedig vasárnap rendezik.

 

Fotó: Tomcsányi Gusztáv

The post Irány Cottbus appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS