A Vecsernyés Dávid, Ryan Sheppard, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Csorvási Soma alkotta férfi válogatott a második forduló után a 6. helyen áll a tornászok stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságán.
A magyar csapat a férfi selejtezők első napján a 2. csoportban kezdett, méghozzá ugrással. Az együttesből Ryan Sheppard és a még két ifikorú, Mészáros Krisztofer és Tomcsányi Benedek mutatkozott be mind a hat szeren. Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Sheppard szerepelt a legjobban, igaz, talajon leült, gyűrűn pedig szintén hibázott, az egyik körnél volt egy nagy karhajlítása. Összességében 78.032 pontot gyűjtött be, ezzel jelenleg a 15. helyen áll. A csapatvezető szerint a két újonc kitett magáért, jól teljesített, Mészáros Krisztofer ráadásul jelenleg a 16. pozícióban van 77.798 ponttal. A csapateredmény szempontjából az 5/4/3 szisztéma uralkodott, vagyis az öt versenyzőből négy mehetett fel egy szerre és a legjobb három eredmény számított. Így a magyar együttes 235.594 pontot gyűjtött be, amivel két forduló után a 6. helyen áll.
A nyújtón Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyés Dávid nyújtógyakorlatára 13.700 pontot kapott, amellyel jelenleg ötödik. A csapatvezetőtől megtudtuk, a bemutató nem volt hibátlan, volt benne több apróság és a leugrás sem volt tökéletes.
A férfiaknál a hölgyekhez hasonlóan a legjobb 24 versenyző kerül be az egyéni összetett döntőbe, de országonként csak kettő fő. A selejtezőnek az olimpiai kvótaszerzés szempontjából van jelentősége, a férfiaknál 12 kvótát (országonként csak egyet) osztanak ki az egyéni összetett alapján, úgy kell a legjobb 12-be bekerülni, hogy a rangsorból kiveszik a már 12 kvótát kapott nemzet csapatainak tornászait. Az eredményre egészen október 7. hétfő késő estig várni kell, mivel vasárnap még kettő, hétfőn pedig további négy fordulót rendeznek.
Altorjai Sándor, csapatvezető: Nagyon sajnálom Ryant, mert ha nincs a gyűrűn a karhajlítása és a talajon a leülés, akkor sokkal jobban állna. Az biztos, hogy nem lesz belőle összetett finálé, de azt nem lehet megjósolni, hogy sikerül-e az olimpiai kvóta. Nem kiemelkedő a pontszáma, de annyira nem is rossz, úgyhogy bármi lehet, a hétfő éjszakát meg kell várnunk. Vecsinek is voltak nehézségei a nyújtóval, nem tudott rendesen melegíteni. Ugye a magassága miatt állítják a vasat, ezért alig maradt ideje a melegítésre, két kört tudott csinálni. Normál esetben, ha állítják a szert, több időt hagynak e miatt, én ugyan nem mértem stopperrel, hogy mennyi volt nyújtón a melegítési idő, de szerintem a szer állítása miatt nem számoltak rá a plusz időt. Ez is oka lehetett annak, hogy volt néhány apróság a gyakorlatban, de ezzel a pontszámmal nem számolhatunk a szerenkénti döntővel.
A magyarok eredményei:
TALAJ | LÓLENGÉS | GYŰRŰ | UGRÁS | KORLÁT | NYÚJTÓ | ÖSSZETETT | |
Csorvási Soma | 12.433 | 12.366 | 13.000 | ||||
Mészáros Krisztofer | 13.066 | 13.066 | 12.900 | 13.500 | 12.766 | 12.500 | 77.798 |
Ryan Sheppard | 11.933 | 12.900 | 12.100 | 14.066 | 13.433 | 13.600 | 78.032 |
Tomcsányi Benedek | 12.533 | 10.633 | 12.533 | 13.766 | 12.833 | 12.666 | 74.964 |
Vecsernyés Dávid | 13.433 | 12.800 | 13.700 |
Részletes program, olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Stuttgart:
Október 7. – selejtezők, 4. nap (férfiak)
Október 8. – női csapatverseny, döntő
Október 9. – férfi csapatverseny, döntő
Október 10. – női egyéni összetett döntő
Október 11. – férfi egyéni összetett döntő
Október 12. – szerenkénti döntők, 1. nap
Október 13. – szerenkénti döntők, 2. nap
Október 14. – hazaérkezés, Liszt Ferenc repülőtér, 8.00f
The post Két forduló után a mezőny első felében appeared first on xlsport.hu.