SZILÁGYI ÁRON: AZ EZÜST AZT MUTATJA, JÓ ÚTON HALADUNK

Kétszeres kardvívó olimpiai bajnokunk kénytelen évről évre megújulni, de sem az új lebonyolítású vk-sorozat, sem a kardvívás változásai nem fognak ki rajta.

Szilágyi Áron káprázatos vívással egészen a döntőig menetelt a kairói Grand Prix-n, a kétszeres olimpiai bajnokot végül csak egy másik extraklasszis, a koreai Oh Szang-Uk tudta legyőzni Egyiptomban.

“Elégedett voltam a teljesítményemmel, és az eredménnyel is. Az első két világkupaverseny egyéniben nem sikerült igazán jól, ezért fontos volt, hogy ezúttal minden szempontból jó versenyt tudjak le, és szerencsére így is történt” – mondta elégedetten Áron.

Kairóban természetesen meglehetősen erős mezőny gyűlt össze, és Áronnak is akadtak igencsak nehéz ellenfelei a fináléig vezető úton, de ezúttal senki nem állhatott az útjába.

“Több asszó is akadt, ahol olyan vívást produkáltam, amit elvárok magamtól, és ez az eredményekből is olvasható volt”- mondta szerényen a kardvívó klasszis, aki a 32-es főtáblán az olasz Bonsantót igen csúnyán elverte (15-2), de az elődöntőben sem megszokott, hogy valaki 15-5-re győzzön, ahogy azt Áron tette a Szatmári Andrást kiejtő grúz Bazadze ellen.

“Voltak azért nehéz pillanatok is, például a negyeddöntő, ahol az orosz Danyilenkót visszaengedtem a meccsbe, és végül 13-13-ról kellett hoznom az asszót. Ez figyelmeztető jel volt arra, hogy a koncentráció egy pillanatra sem eshet vissza, mert egy ilyen erős mezőnyben még a vert helyzetben lévő ellenfél is megérzi, ha lankad a figyelem.”

“A döntőben az óriási napot kifogó, és egyébként is zseniális vívó Oh volt az ellenfelem. Megvívtuk a csatánkat a koreaival, ezúttal ő volt a jobb, gratulálok neki” – mondta sportszerűen Áron. “Ez a verseny még nem része az olimpiai kvalifikációnak, de azért szívmelengető érzés volt újra a dobogón állni. Összességében elégedett vagyok, jól ment a vívás, és úgy érzem, jól alkalmazkodom a sorozat új lebonyolítási formájához.”

Idén meglehetősen furcsán zajlik a világkupa-sorozat, hiszen a szezon tulajdonképpen már ősszel elkezdődött Algírban, aztán egy hosszabb szünet után januártól egymás érik a versenyek, és ez így is lesz még egy darabig. Kairó után két héttel jön Áron egyik kedvenc versenye, a padovai Vk, aztán újabb két héttel később a budapesti verseny következik.

“Padova mindig közel állt a szívemhez, nagyon hangulatos, családias verseny, ahol mindig sok néző van, akik ráadásul értik is a vívást. Budapest pedig… nem is kell külön ecsetelnem, milyen sokat jelent hazai közönség előtt versenyezni. Nagyon várom mindkét versenyt.”

Felmerülhet a kérdés, fizikailag hogy bírják a versenyzők az alaposan összesűrűsödött szezonrajtot, hiszen nem megszokott, hogy ilyen gyorsan kövessék egymást a versenyek egészen a nyári Eb-ig, illetve a budapesti világbajnokságig.

“Nem könnyű feladat kéthetente újra csúcsformába lendülni, de természetesen Kiss Áronnal úgy lőttük be a fizikai felkészülésünket, hogy tisztában voltunk a lebonyolítással. Ennek köszönhetően jól bírom a versenydömpinget fizikálisan is, úgyhogy nincs miért panaszkodnom. Persze, szokni kell még, hogy alig pár órával a hazaérkezésünk után már a padovai felkészülés van a célkeresztben” – tette hozzá Áron.

Furcsa egy kétszeres olimpiai bajnoktól ilyet hallani, de még Szilágyi Áron is kénytelen folyamatosan fejlődni, és változtatni a stratégiáján, hiszen a nemzetközi vívótrendek (és persze ennek köszönhetően a zsűrizés is) állandóan változik.

“Az én nagy erősségem a lábmunkám, így nekem inkább az kedvez, ha hosszabb összecsapások vannak, amiken bejátsszuk az egész pástot. A nemzetközi versenyek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a vívás más irányba megy: a tusok 80-90 százaléka a kész-rajt utáni másodpercekben eldől, azaz nincs sok idő akciót kidolgozni. A felek vehemensen egymásnak esnek, mindenre nagyon gyorsan kell reagálni, és kicsit tartottam is tőle, hogy ez a fajta vívás nem fekszik majd nekem annyira, de szerencsére úgy tűnik, tudok hozzá alkalmazkodni” – magyarázta Áron.

“Én sok kommentátorral ellentétben nem tartom magam a mezőny legtechnikásabb vívójának – mondta nevetve a Vasas világklasszisa -, de azért azt tudni kell, hogy a magyar iskola technikacentrikus. Kilencéves korom óta ezt tanulom, de mindig van hova fejlődni, akár a tempó, a sebességválasztás, az időzítés, vagy a lábmunka terén. Kairóban sikerült technikailag is jól vívnom, ami megerősített abban, hogy jó úton haladunk, és most ez volt a legfontosabb.”

 

Forrás: MOL sajtó

The post SZILÁGYI ÁRON: AZ EZÜST AZT MUTATJA, JÓ ÚTON HALADUNK appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS