Versenyre kész a női csapat

A tornászok stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságán kialakult, hogy ki, melyik szeren mutatkozik be a magyaroknál, a szombaton szereplő női válogatottat Kovács Zsófia, Schermann Bianka, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára alkotja, míg Székely Zója a tartalék.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitányának tájékoztatása szerint Kovács, Schermann és Böczögő négy szeren mutatja be gyakorlatait, Makra az ugrást hagyja ki, míg Péter csak ugráson szerepel.

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokság, ahol csapatban, egyéni összetettben és szerenként is lehet olimpiai kvótát szerezni, pénteken vette kezdetét, a női selejtezők első napjával. Az együttesek esetében az 5/4/3 szisztéma érvényesül, vagyis az öt versenyzőből 4 megy fel a szerre, és a 3 legjobb gyakorlat számít a végelszámolásnál a csapateredmény szempontjából.
Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára az olimpiai kvótaszerzés kapcsán elmondta: a 2018-as vb-n már 3 csapat szerzett kvalifikációt, így most további 9 együttes kaphat kvótát a selejtezőben elért helyezések alapján, természetesen a már 3 kvótás országot kiveszik a rangsorolásból. Az egyéni összetettben a nőknél 20 kvótát (országonként csak egyet)  osztanak ki a selejtezőben elért eredmények alapján, de ott is kiveszik a már 12 kvótát kapott nemzet csapatainak tornászait. A harmadik lehetőség a szerenkénti fináléban van, ahol az első három helyezett automatikusan ott lehet Tokióban. A sorból itt is kikerülnek a 12 csapattal kvalifikálódott versenyzők és az egyéni összetett alapján kvótások is, vagyis akár a finálé 8. helyezettje is begyűjthet egy kvalifikációt. Ha a finálé mind a 8 versenyzője rendelkezik már kvótával, akkor az egyéni összetettre száll tovább a kvalifikáció lehetősége.

A magyar válogatott szombaton, a női selejtezők 2. napján mutatkozik be a 11. csoportban, felemáskorláttal kezdenek.

Draskóczy Imre, szövetségi kapitány: Minden rendben, a terveknek megfelelően hajtották végre a lányok az edzéseket, szerintem jó formában vannak. Ma egy tréningen vettünk részt, tartalékolunk a holnapi szereplésre. A korábbi közlekedési gondok nem oldódtak meg, persze ez nemcsak minket, hanem valamennyi versenyzőt érinti, így holnap csak a versenyre megyünk ki, nem edzünk délelőtt. Bízom a jó szereplésben, és remélek Kovács Zsófitól egy egyéni összetett döntőt.

Részletes program, olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Stuttgart:

Október 5. – selejtezők, 2. nap (nők) – magyarok 18:00-tól

Október 6. – selejtezők, 3. nap (férfiak) – magyarok 13:00-tól

Október 7. – selejtezők, 4. nap (férfiak)

Október 8. – női csapatverseny, döntő

Október 9. – férfi csapatverseny, döntő

Október 10. – női egyéni összetett döntő

Október 11. – férfi egyéni összetett döntő

Október 12. – szerenkénti döntők, 1. nap

Október 13. – szerenkénti döntők, 2. nap

The post Versenyre kész a női csapat appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS