Rázós visszaszokás

Több hónapos kihagyás után Magyar János újra versenyhétvégén bizonyíthat. A Slovakiaring-en már túl is van az első időmérőn és az első versenyen.

DSC_5305

Az időmérő után a harmadik pozícióból várhatta a rajtot. Már az első körben kiderült, hogy nem lesz egyszerű versenye a Tomracing Motorsport pilótájának.

DSC_5322

„Az időmérőn megszereztem a harmadik rajtkockát, amivel nem voltam maximálisan megelégedve. Pár órával később jött a verseny. A rajtot jól elkaptam és másodikként fordultam az egyes kanyarban, majd a következő kanyarban ismét harmadik lettem, majd megpróbáltam visszavenni az elvesztett pozíciót, de az előzés közben letört az első vezetőszárny és utána nem tudtam megfelelő tempót autózni. De ezután sem adtam fel, végig a határon autóztam és behoztam az autót a kilencedik helyre. Most már a holnapi időmérőre készülünk.”

DSC_5201

Nincs idő pihenésre és láblógatásra, hiszen vasárnap még egy időmérő és még egy futam vár az ESET V4 Cup mezőnyére a Slovakiaring-en.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS